Mennyire normális ez?

Idős anyámról van szó, (70 év feletti) én a lánya vagyok, felnőtt.

Arról van szó, hogy engem zavarnak bizonyos dolgai, szóltam is neki, de folytatja, pl mutogatja nekem magát melltartóba bugyiba, hogy nézzem meg hogy lefogyott. Mondom igen tenyleg. De nézzem meg milyen jól néz ki. Ok ráhagyom.

Igazából rossz érzést kelt bennem ez a vetkőzése nem tudom miért, én szégyellem magam, mert biztos ártatlan dolog az egész, de én irtózom ettől a magamutogatásától.

Rá pár napra újra es ujra ez a tèma, folyamatosan bugyiban melltartóban kell felmérni hogy mennyit fogyott

Utána felöltözve, meg akarja mutatni, hogy mit vesz fel. Ez mondjuk ok. De mit vegyen fel, ez nagy tema, kell penderülni a tükör előtt.

Utána sminkel.

Nézzem meg a sminkjét. Csücsörít, dögös próbál lenni. Hogy áll neki a rúzs? Mondom jól, szerezzen magának pasit ha dícseret kell. De hogy nincs igénye de úgy látom folyton igényli a dicséretet, hogy de jól néz ki, folyton megerősítést vár. Ami a furcsa, hogy tőlem. Miért tőlem????

Én nem vetkőzöm a rokonok előtt, a lányom is mikor öltözik vetkőzik becsukja az ajtóját és így van helyén.

Nem akarja mutatni magát előttem és így a normális, úgy érzem.

Ahogy én sem mutogatom magam.

Nem tudom eldönteni, hogy én vagyok beteg hogy engem ez zavar, vagy igazam van?

Valahogy visszataszító ez a helyzet, nem tudom miert es miközben mutatja magát olyan furcsán mosolyog. Rettenetes milyen érzés, hogy anyáddal kapcsolatosan ilyen gyanú merüljön fel benned.

Régen otthon mikor fiatalabb volt folyton meg kellett szólítsam, hogy húzzon nadragot, folyton meztelen volt, vagy blúz volt rajta de bugyi es nadrag nem.

De akkor megis valahogy normalisabbnak tűnt, most látszik hogy szántszándékkal folyton erre tereli a szót. Ha szólok hogy zavar csak mosolyog. Még én érzem magam szarul.

Lehet csak egyedül van es nincs ki szóljon hozzá, nem tudom de folyton kérdi hogy na szerintem hogy néz ki? Ugye jól? Pl az arca vagy a sminkje

Mit szóltok?

Nem szeretném megsérteni sem