Vajon tényleg csak jót akar anyám? Én nem így érzem.

Anyám állandóan a kajákról akar velem beszélgetni, amikor megyek hozzá, mindig ő hozza fel a témát.

Éveken át voltam kicsit megszállott a clean eating-gel, és kizártam csomó kaját, de olyan 2 éve nem foglalkozom ezzel, mert rájöttem, hogy túlzás.

Így is viszonylag egészségesen étkezem, de nem zárok ki semmit és az édességet sem vetem meg.

Heti 6 nap sportolok is.

Anyámat viszont szörnyen zavarja valamiért, állandóan beleköt valamibe.

Például abba, hogy heti 1-2x bagettből csinálok szendvicset a munkahelyemre, szerinte ez már alapból egészségtelen, de azon akadt fenn legutóbb, hogy egyetlen egyszer vettem mortadellát, mert az egy "zsírtenger", nem kellene ilyesmit ennem.

Vagy, hogy tettem az egyik tésztaételembe érlelt tarját, arra is azt mondta, hogy ezzel az erővel tegyek akkor zsírdarabokat máskor.

Ezek úgy jönnek szóba, hogy vagyok még mindig olyan buta, hogy amikor a kajákról, főzésről beszél, és megfeledkezem magamról, akkor boldogan mesélem, hogy milyen finomakat készítettem/vettem épp akkoriban. Aztán jön ez a reakció.

Legutóbb már durvábban elmondtam, hogy hagyjon békén, azt eszem, amit akarok, rengeteget mozgok, és nem vagyok túlsúlyos. Erre szó szerint azt mondta, hogy hiába ugrabugrálok, az nem intézi el nekem, hogy büntetlenül egyek bármilyen szemetet ennyi idősen...

Itt felálltam és eljöttem haza, azóta nem is beszélek vele, ő viszont írogat, hogy ő csak jót akar, ő csak aggódik.

Minél tovább nem válaszolok, annál vadabb dolgokat ír, már olyat is leírt, hogy aggódik a súlyom miatt, mert látványosan nem annyi, mint 5-6 éve, és ugyanolyan lehetetlen, önérzetes, elviselhetetlen természetem van, mint apámnak, és neki se lehetett szólni semmiért.

Kicsit rosszul érzem magam és megingok néha, hátha tényleg jót akar, csak rosszul fejezi ki, de aztán átgondolom és nem így érzem mégsem.

Szerintetek?