Névváltoztatás, és az utána következő agyrém - mit tehetnék, hogy elkerüljem?

Nem titok, hogy nem szeretem a nevemet. Soha nem tudtam azonosulni vele, nem illik hozzám, ezért szeretném megváltoztatni idén.

Hosszú évek óta tervezgetem.

Tudom, hogy papíron már rég nagykorú vagyok, magyarul bármit megtehetek, de a szüleim még mindig gyerek szerepben kezelnek.

Egész életemben hálás voltak nekik, ez mind a mai napig így van. Ők hívhatnának bárhogy, ha ez megnyugtatná őket, csak engedjenek szabad döntéseket hozni!

Anyám már pedzegeti, hogy ha meglépem, nem vagyok többé a gyereke, kitagadnak, de azért pszichiáterhez elvisz kényszerzubbonyban.

Nos, a szüleim soha nem a jófejségükről voltak híresek. Nagyon merev emberek, és semmilyen szabadelvűbb gondolatot nem tűrnek meg.

Más szülő sokkal pozitívabban reagálja ezt le, és nem veszi a szívére.

BIZTOS vagyok benne, hogy szeretném meglépni. Bárhol bemutatkozásra kerül a sor, egy kő van a gyomrom helyén. Kitalálgattam magamnak beceneveket, de rengeteg embernek már ez is nyűg, vagy az első perctől elkönyvelnek egy komplett idiótának csak amiatt, hogy nem szeretem a nevemet. Ez rettenetes!

Annyira elszigetelt életet élek az utóbbi években, hogy még barátaim sincsenek, amikhez menekülhetnék, ha kitörne a legbrutálisabb patália. Nincs hová mennem, hiszen velük élek.

Mindent megtennék, hogy jóban maradjak velük, de emellett előre mozduljon az életem.

Azt is tudom, hogy egy “kettős életbe” beleroppanna az összes idegszálam és az egészségem. Nem tehetem ezt velük, mert nem szeretnék egy gerinctelen féreg lenni a szemükben! Ennél többet érdemelnek. És attól, hogy megváltozik a nevem, nem tagadom meg őket. Ugyanúgy szeretem őket annak ellenére, hogy ki kell mondanom: nehéz emberek.

A puhítgatások egyre nagyobb kudarcba fulladnak, és nem csak ezen a területen.