Aki valamilyen okból megutálta az egyik szülőjét, vagy már nem tartja vele a kapcsolatot, mi vezetett odáig?

Én soha nem voltam jóban anyámmal. Egy alkoholistával vállalt gyerekeket 20-as évei elején, persze elváltak, anyagilag teljesen becsődölt, végignyomorogtuk a gyerekkorunkat és még egy normális új pasit sem talált. Depressziós volt mindig is, utálta az életét, minket is okolt. Mindemellett nagyon rosszindulatú volt és full konzervatív, hozzánk soha nem jöhetett senki, mi mehettünk senkihez és sehova, mert minden barátunk sz*r volt szerinte meg nehogy már legyen szociális életünk.

Kamaszkorom óta szerintem minden héten üvöltözve veszekedtünk, màr akkor megutáltam teljesen, ő nem akart változtatni, holott számtalanszor elmondtam, hogy amint tehetem, lelépek és nem lát többé, de ő ilyen mártír-bosszuálló típus, mindig én voltam a hibás úgyis, merthogx én olyan "különleges" vagyok, értsd ezt pejoratívan.

De 18 évesen érettségi után nem sokkal tényleg leléptem, egy ideig még tartottuk úgy-ahogy a kapcsolatot vele meg a testvéreimmel (mondjuk ők sem lettek százasak ilyen szülő mellett), de teljesen elhalt a kapcsolat, már évek óta nem beszélünk, nincs meg semmi elérhetőségem nekik.

De szerencsére nekem van normális életem, férjem, kicsi gyerekeim, szép házam, munkám, és örülök, hogy megszakítottam a kapcsolatot és nem része már az életemnek az örökös rosszindulatával és b*szogatásával.

Az "apámnak" nevezett retek egyészen kiskorom óta terrorrban tartott minket. Verte anyát és minket a testvéremmel is. Minden apróság elég volt, pl.ha játék közben veszekedtünk a testvéremmel megvert mindkettőnket, mert hogy nem idegeskedik velünk.

Anyát olyan dolgokért is megverte amiről nem tehetett, pl.egy ügyet nem tudtak elintézni mert zárva volt a hivatal, akkor anya kapott mert neki tudnia kellett volna.

Ha eltűnt valami, pl.egy 3 hónappal korábban letett csavar, amit akkor sem és azóta sem láttunk, azt csakis mi tüntethettük el és kaptunk.

Ha cipő vagy ruha kellett nekünk és megvettük, utána egész nap lehordott minket és meg is vert, mert elment ránk a pénz és mert nem vigyáztunk a 3 évvel korábban vásárolt cipőnkre.

Ha betegek voltunk és kiváltották a gyógyszert ugyanez volt, hogy miattunk kellett elkölteni a pénzt és a mi hibánk mert kimentünk játszani az udvarra.

Gyerekkorunk óta minősíthetetlenül beszélt velünk, f@szszopók, gęciszájúak, f@szfejűek,mindenek voltunk.

Sosem dolgozott, és anyát sem engedte dolgozni, ezért nyomorogtunk, de ezt nem lehetett szóvá tenni és nemnlátott benne semmi rosszat. Az iskolában csúfoltak a csöves rongyaim miatt, és sosem volt évszaknak megfelelő ruházatunk, pl.sportcipőben jártunk -20 és +30°-ban egyaránt, se téli,se nyári cipő,,se átmeneti kabát semmi. Ha szóvá tettük f@szszopók voltunk és álljunk ki a sarkokra pénzt keresni. Gyümölcsöt vagy egészséges dolgokat nem is láttunk.

A házi állatainkat rendszeresen kivégezte. A kiskutyákat, kismacskákat a betonhoz verdeste, a nagyobb kutyákat baltával verte szét. Az okok:összevesztünk a testvéremmel, hogy épp ki játszon a kisállattal vagy hol aludjon stb.és a hangoskodásunktól ideges lett. Sokat ugatott vagy nyávogott. Somat evett és egyéb bagatell dolgok.

Évekig nem lehetett otthon beszélgetni, megszólalni ha hallotta, mert egy olyan kérdésre is, hogy "Tesó, hol van a fésű?" az volt a válasz, hogy ahol lenni szokott és hallgassak. Vagy ha a tesóm kérdezte, hogy pl.jó volt-e egy film,mielőtt válaszolhattam volna közbevágott, hogy mi a f@szok vagyunk mi, filmszakértők és hallgassunk már el.

Volt, hogy megtiltotta, hogy egy napig nem ehettünk, vagy miután megvert télen a -5°ba kidobott egy szál pulcsiba, és kizárt 1-2 órára.

Szóval már kb.7-8 évesen szívből utáltam és nem is érdekelt, nem is szóktam hozzá, csak anyával és a testvéremmel beszéltem.

Aztán 19 évesen anyával elszöktünk egy szállós munkahelyre, és ott laktunk, majd albérletbe mentünk. Azóta már vettünk egy saját házat.

Soha felé se néztünk többet és nem is akarom látni a pofáját az életben. Azon a napon mikor megszabadultunk tőle minden éven pezsgőt bontunk és koccintunk anyával.

#2: Szörnyű volt ezt olvasni - mintha magam vetettem volna "papírra" ezeket a sorokat. Totál ugyanezek mentek nálunk is...

Szerencsére - ha szabad ilyet mondani - az én "apám" már nyolc éve meghalt.

Őszinte részvétem (tudom, miken mentél keresztül), és még sok-sok pezsgőbontást kívánok Neked anyukáddal! ❤

Apám:

Hét éve nem beszéltem vele, amikor anyám elvált tőle.

Instabil ember volt agresszivitás terén. Egy ideig rendszeresen sörözött, s azt hittem az alkoholtól ilyen, de aztán rájöttem ő maga ilyen. Óvodás koromtól vannak emlékeim. Egyszer sokáig dolgozott, nem tudott eljönni, egyedül maradtam. Megijedtem, mert azt hittem elhagytak vagy történt valami a szüleimmel. Elsírtam magam. Értem jött, hazavitt majd anyám előtt megvert, s közben számon kért, hogy miért sírok, ha egyszer azt mondta reggel jön értem. Ha nem tudok várni, akkor menjek ki a rétre lakni vagy menjek én el dolgozni, ő meg elmegy óvodába és én megyek majd érte.

Ha nem én kaptam, akkor anyám. Ő nagyon sokáig egy balesetnek köszönhetően tartós beteg lett epilepszia mellett, s teletömték nyugtatóval, ami éveken át sokszor ágyhoz kötötte. Mindig rémület volt péntekenként, mert akkor ment kocsmába. Ötödikes voltam, amikor annyira berúgott, hogy hazajött, s arra ébredtem, hogy pofoz, s közben mondja nekem én vagyok a hibás, hogy rossz a kapcsolata az anyámmal. Ekkor abbahagyta, majd pedig közölte megmutatja hogyan kell nevelni felnőtteket is nem csak gyerekeket. Ekkor letérdeltette anyámat és elkezdte pofozni. Amikor abba hagyta, akkor mondta menjünk aludni. Csak a TV ment, ekkor nagy szerencsém volt, hogy nagytakarítás volt, mert megnéztem melyik oldalán dobog a szíve, s kimentem a konyhába, hogy majd nagy késsel leszúrom. De az nem volt a helyén, így visszafeküdtem. Elmeséltük másnap mit csinált, abbamaradt az ivás, mert megijedt. Aztán jöttem rá, hogy nem a piától volt ilyen, hanem maga miatt. Rosszabb lett alkohol nélkül.

Házrészbe költöztünk, s hogy legyen saját szobám a másik lakrészben lévő üresen lévő szobát kaptam meg, aminek az udvarra is volt ajtaja. Sokszor előfordult, hogy este már nem mehettem át a másik részbe, így az utcán lévő kúthoz jártam ivóvízért, mert ő esténként pornót nézett, s zavartam volna.

Felnőttként nem mertem tovább lépni, homokba dugtam a fejem, s a vizuális világba menekültem (film, sorozat, számítógépes játékok), mert féltem abba belegondolni, ha költözésre kerülne a sor mi lesz anyámmal, ha kettesben marad vele. Egyszer kettejük közé álltam mikor neki akart menni, anyám mögöttem remegett. Ekkor mondtam neki vagy leül és békén marad vagy kap egyet tőlem. Nem mert ellenkezni. Nem értettem a dolgot, hogy ahogyan tinédzser korba léptem engem nem mert verni, hanem csak cseszegetni. Ekkor mesélte anyám, hogy huszonévesként nekiment az apjának és lehet fél tőlem annak ellenére, hogy kétszer nagyobb volt nálam.

Már elmúltam harminc, amikor anyám elvált tőle. Mivel anyagi kiadásaimat megnövelte függetlenül, hogy az élettársa normális volt el kellett gondolkoznom dolgokon. Például azon, hogy ő is valamilyen szinten hibás volt a dologban, hisz elmesélte születésem előtt is verte, de úgy gondolta, ha lesz közös gyerek, akkor megváltozik. Ekkor költöztem el a fővárosba, ahol négy év után kellett anyagiak és az infláció okozta következmények miatt hazaköltöznöm. Anyámmal viszonylag jó a kapcsolatom, de bőven érzékelhető, hogy érzelmileg és lelkileg sérült személy, aki ezt nem ismeri be. Gyakran gondolok a régi időkre, mert teljesen nem tudtam elengedni, s sokszor eszembe jut mi lett volna, ha élem az életem, s amikor a párkapcsolat, barátok előkerülnek, akkor nem az jut eszembe, hogy ha elköltözök otthonról, akkor vajon apám agyonveri anyámat-e?

Nagyjából ez az enyém is. Ne vert sose, de gyakran rosszindulatú, és ahogy öregszik, egyre romlik a dolog.

Csak akkor keres, ha neki kell valami, vagy ha dicsekedne. Mivel hónapokig nem beszélünk, semmit nem tud rólam, de ha lát, a második mondatban már kritizál.

Átláttam rajta, és elegem lett. Szerintem észre se vette, hogy nem tartom vele a kapcsolatot.