El akarnak költözni?

Tételezzük fel, valós a kérdés.

Van nektek gyereketek?

Tényleg azt gondoljátok normálisnak, hogy mindegy, hol a szülő, ő úgyis az egyetemen lesz, fizetik a lakást, kolit, akármit, tehát kussoljon? A ti gyereketek soha nem járt haza hétvégén? Soha nem volt beteg, nem volt vizsgaidőszaka, amikor láttáok, mennyire kimerült, és megleptétek azzal, hogy vittetek a koliba/albiba neki egy fazék húslevest vagy bármit?

Hol dráma az, hogy egy 18 éves, aki ma még gyerek, szeretné a közelében tudni a szüleit akkor, amikor élete egyik legdurvább éve következik, ha felveszik az egyetemre?

Nem tudom, tényleg ennyi érzéketlen hülye van ezen az oldalon, vagy egyszerűen nagy a pofátok, mert névtelenül ugathattok bárkinek...

33as, nem gyárban dolgozom, két diplomám van, viszont tiniként se voltam ilyen önző elkényeztetett libuska.

Kíváncsi lennék fordított esetben mit mondanál, ha a szülők nem engednék az általa kiválasztott egyetemre a kis hercegnőt.

31, érthető szerintem, hogy egy 18 éves még nem látja át a helyzetet, és én sem ekézem ezért a kérdezőt, majd felnő, lesz rá ideje.

De attól még az normális, hogy szembesítik az érme másik oldalával. Ugyanis a te válaszodból meg szülőhibáztatás jön át. Az, hogy a szülők úgy döntöttek, kiköltöznek egy másik országba, biztos nem olyan döntés volt, hogy egyik reggel felébredtek, hogy most kedvük van kiruccanni, hagyjanak hátra egy komplett életet. A kérdező is írja, hogy utálják a munkahelyüket, valószínűleg van egyéb problémájuk is, ami miatt a költözés a legjobb opció számukra. Komolyan azt hiszed, hogy az a normális és helyes, hogy azért maradjanak Magyarországon, mert hátha át kéne ruccanni a gyerekhez a koliba húslevessel? Mert amúgy vannak ilyen szülők, és nekem a szívem szakad meg olyankor, hogy miért nem tesznek egy kicsit a maguk életéért is.

Nem azért van gyerekük, hogy onnantól MINDENT a gyerek köré szervezzenek, főleg, ha az már egyetemre megy, és úgy látszik, sínen lesz az élete. Gáz, hogy valaki ezt várja el a szüleitől - és itt nem a 18 éves kérdezőre gondolok, mert ő majd rájön és majd megérti később, ha belenő az életbe; hanem inkább rád, aki valószínűleg felnőttebb, és mégis elvárná a szülőktől, hogy megnyomorodjanak a magyar valóságban, amiből láthatóan annyira elegük van, hogy egy ekkora döntést meg mertek hozni. És nem hiszem, hogy könnyű szívvel hagyják hátra a gyereküket, még úgy is, hogy megtehetnék.

35-ös ,abszolút nyerő válasz!

Én is 18 évesen költöztem el otthonról (okom volt rá), és nem szerettem volna, ha húslevest hoz anyám, amikor beteg vagyok. Nem azért mert nem szeretem őket, hanem egyszerűen az önálló életvitelemben meg sem fordult a fejemben ez!

Ez amúgy pont olyan, mint amikor egy szülő azt mondja, hogy azért vannak gyerekeim, hogy legyen aki öregkoromban pelenkát cseréljen rajtam.

Hát rohadtul nem tenném ki ennek a gyerekeimet. És a szüleimtol sem várnám el, hogy 3-an (tesómmal együtt) nyomorban vagy depresszióban éljenek ott, ahol már nem jó nekik.

Üdv a nagybetűs életben. Ne aggódj, túléled. Mi baj van abból, ha te itt maradsz? Semmi megoldhatatlan nem lesz az életedben. Pénzt tudnak küldeni, nagylány vagy már, mosni, főzni gondolom tudsz. Ha nem, akkor majd most megtanulod.

Nézd az előnyét, legalább senki nem idegesít majd tanulás közben. Szünetekben meg te is mehetsz a riviérára.

Élvezni fogod.

Nálunk úgy volt, hogy még gimibe jártam (de már betöltöttem a 18-at), és a szüleim kimentek Németországba (apám jó állásajánlatot kapott). Kétéves kistesóm van, őt vitték természetesen. Én pedig laktam a szülői házban, jártam a gimibe, ők utalták a havi apanázst. Ez a gimi utolsó éve volt. Utána úgy volt, hogy majd csatlakozom hozzájuk, és Németországban járok egyetemre, de aztán annyira megtetszett az önállóság, hogy Bp-re (itt lakom) adtam be a jelentkezést, jövőre diplomázok.

Rákapsz te is az ízére, meglátod.