Depressziós lettem tényleg attól, hogy nem közeledünk egymás felé szeretettel apámmal csak haraggal? Hogy hozzam be az életembe a szeretetet?

Olvastam hogy azok a lányok nagy valószínüséggel lesznek depisek akiknek rossz a kapcsolatuk az apjával. Én nagyon rosszkedvü és lehengolt és szerethiányos idegbeteg lány lettem. Apám mindig kiabál velem, mindig rám morog, kicsi voltam nagyon sokat vert sajnos. Nem divat sajnos nálunk nagyon az ölelés, puszi csak a teljesítménykényszer, mindig minden perben azt mondta mikor suliba jártam hogy egy senki vagyok mert csak 3 szintet tudtam elérni valamiből. Sose engedett el bulizni, ha kiszöktem akkor megvert, megvonások voltak, nagy kiabálások. Mindenbe bele kötött sose volt neki semmi jó, mindennap reggel azzal kezdett hogy te egy szarházi semitérő lány vagy. Anyám aranyos nő, de sajnos hagyta hogy apám így beszéljen velem, nem egy erős kiállású nő sajnos. Nincsenek barátaim ez miatt, nincs semmim nagykorú létemre, barátom is csak neten van mert nem mehetek most se egyedül sehová bulizni. Cigit piát is titokban kellett megoldanom, önerőböl szerezni, mert nem volt társaság aki megkínált volna. Valahogy hiányzik az életemből a szeretet és a megbecsülés.