Úgy érzem, az anyaságban teljesedek ki? Aki érzett hasonlót, később hogyan alakult a családi életetek?
Van egy 10 hónapos babánk, és imádom vele az életet.
A mindennapokat, a különböző programokat (bár tény és való, hogy a ringató és társai nem a mi műfajunk). Azt, amilyen lettem mellette, amilyen az életünk lett. Kimondottan nehéz időszakunk sem volt, de ezt azért lekopogom... "Jó baba" már az elejétől kezdve, nekünk tényleg ilyen vattacukros babaillatú volt már a kezdetektől az egész.
Van diplomám, jogász vagyok, dolgoztam is pár hónapot a baba előtt. De nem vágyom egyáltalán vissza, az az igazság.
Elmondtam ezt a férjemnek is, mert az volt a terv, hogy ősztől kezdi a bölcsit a lányunk. A bölcsőde ellen nem vagyok, heti 3 délelőtt szuper lenne, de megbeszéltük, hogy dolgozni egyelőre nem megyek vissza.
A férjem mondta, hogy részéről az is rendben van, ha később sem vágyom a munka világába, és inkább vagyok itthon. Anyagilag szerencsére megtehetjük akár ezt is. Nekem is szimpatikus lenne a dolog. Mert amennyire élvezem ezt a babázós időszakot, annyira várom, hogy nagyobb legyen a lányunk és ismerkedjen a világgal.
Azokhoz szólna a kérdésem, akik szülés után nem mentek vissza dolgozni, Ti megbántátok ezt később? Mit csináltatok, mikor a gyereketek már nagyobb volt, nem igényelt titeket annyira már? Hogy viseltétek, mikor elkezdtek kirepülni otthonról?
válasza:Igen, én megbántam - szintén diplomásként - mert azt sosem tudhatod, hogy a jövőben sem fog megromlani a házasságod, sosem fog a férjed visszaélni a függőségi helyzettel. Lehet álmodozni, hogy Veled ez aztán biztosan nem fog megtörténni, a statisztikák viszont azt mutatják, hogy a házasságok több, mint fele felbomlik. Még akkor is nehéz talpraállni egy válás után, ha van egy szinten tartott jó szakmád, de aki hosszú időre kiesik a munakerőpiacról, annak embertelen nehéz.
Anyukám 33 évesen megözvegyült, előtte nem dolgozott, mert velem maradt otthon. A biztosítás nem volt elég arra, hogy ne kelljen azonnal munkát keresnie, de rettenetesen nehéz időszak jött. Én p42 évesen váltam, 9 évig voltam otthon a gyerekekkel. Évek kellettek, míg anyagilag talpraálltam, az egész életem fenekestől felborult.
Ha az "anyagilag megtehetjük" nem azt jelenti nálad, hogy addig megteheted, amíg a férjed mindent finanszíroz, akkor semmi gond, de én a mai eszemmel biztosan nem vállalnám be tartósan a függőségi viszonyt.
válasza: válasza: válasza: válasza:Na, végre, egy igazi nő!
Szerintem ez teljesen normális, minden gyerekkel rengeteget kell foglalkozni, felnőtt koráig. Apukának is, csak szólok. :D:D
Annyi kivetnivalót mégis látok a dologban, hogy azért nem árt, ha nem hülyülsz bele, és időről időre azért félreteszed, és csinálsz valami hobbit vagy találkozol haverokkal, művelődsz, játszol hangszeren, festesz, olvasol, sportolsz, stb.
válasza: válasza: válasza: válasza:Nekem nem úgy tűnik a leírásból, mint akinek az anyaságtól lett teljes az élete. Inkább olyan ürügyféle, hogy ne kelljen dolgozni. Egyébként ezzel sincs gond, ha van miből megélned akkor is, ha netán életbe lép a "B" terv.
Amikor meg nagyobb már a gyerek vagy kirepült, ugyanúgy ott vannak a barátnős programok meg az edzés vagy bármi, amivel agyon lehet ütni az időt.
Ami esetleg lehet problémás, hogy a gyerek előtt ez lesz a minta. Legfőképp azért, mert lány, elsősorban az anyai mintát viszi tovább. De igazából erre is van megoldás, csak pénz legyen elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!