Most akkor ajándékot akar adni, vagy kontrollálni szeretne? Miért kell feltételeket támasztania felém, ha ez neki fontos?
Nem, nem ez a legnagyobb bajom, csak marha idegesítő, hogy minden találkozáskor szóbakerül.
Anyám évek óta azzal jön, hogy valami alkalomra adni akar nekem egy arany fülbevalót, de csak azzal a feltétellel, hogy ha úgy hordom, hogy soha nem veszem ki. Én meg hát, nem akarom azt, ami 13 éves korom előtt volt. Előtte csak egy arany fülbevalót hordhattam, ami anyué volt még anno gyerekként, és hát 6-7. osztályos koromra kezdett nem tetszeni, hogy ugyanazt a pici virágos fülbevalót hordom, mint hat évesen. Konkrétan hónapokig kellett könyörögnöm, hogy kivehessem, és cserélgethessem a random bizsukat, ő meg azóta is marha büszke arra, hogy hát ő milyen fene engedékeny volt, hogy megengedte.
Nem szeretném huszonévesen is ezt játszani, hogy anyám vesz nekem egy fülbevalót, ami neki tetszik, én meg hordjam és soha ki ne vegyem. Ő mindenképp olyan aranyat akar, ami klasszikusan aranyszínű, nekem meg nem annyira praktikus az a szín. A legtöbb ékszeremhez nem passzol, több lyuk is van a füleimben, és amikben tényleg kb mindig ugyanaz az ékszer van, azokhoz pláne nem. Mondjuk ami porcban van, azt nem cserélgetem naponta, de azt is kiveszem minimum heti egyszer tisztítani.
Anyám meg folyton szóvá teszi, hogy de igazán lehetne akkor inkább valami arany, hát amúgy mindig ugyanazokat a fülbevalóimat hordom, amikor hazamegyek(=ha hazamegyek, nem viszem a teljes szettet, amiből amúgy válogatok hanem indulás előtt beteszem a legkényelmesebbet, ezért havi egyszer 3 napig ugyanaz van a fülembe, amikor hazamegyek), meg amúgy is CSALÁDI HAGYOMÁNY, mindenki ad egy új arany fülbevalót a lányának valamikor. És hogy milyen kellemetlen, hogy ő még kimaradt ebből a szokásból, mert én cserélgetem a fülbevalóimat napi szinten. Merthogy neki az a meggyőződése, hogy ha naponta cserélgetem, vagy úgy egyáltalán kiveszem azon kívül, ha egy műtét miatt mondjuk muszáj, akkor elkopik, és random kiesik, elhagyom, ő meg nem vesz értékes dolgot azért, hogy elhagyjam, majd vesz akkor, ha soha (még heti egyszer tisztítás miatt se) veszem ki.
Minden rohadt alkalommal ezzel jön, amikor találkozunk. Baromi idegesítő már, és olyan érzésem van, hogy ez inkább szól arról, hogy megmondja, hogy mit viseljek, mint arról, hogy "ajándékot" szeretne adni. Alapból mindigis hangot adott annak, hogy nem szereti, hogy a cserélgetem a fülbevalóimat b) hogy a babakorban szúrt lyukakon kívül több is van a fülemen.
Csak én gondolom túl, vagy ez tényleg inkább a kontrollról szól? Mit gondoltok?
Én azt hittem, hogy ez csak nálunk volt ügy, hogy nem vehetek másik fülbevalót, mint amit anyám vett. Általános végéig szóba se hozhattam, pedig addigra már pl keresztanyámtól egy halom szép kis ezüst meg arany fülbevaló gyűlt össze nekem, de anyám meg nagyanyám ki voltak akadva, hogy nem jó az a kis karika, amit kaptam kb a keresztelőmre. Volt hogy zsaroltak, hogy ha az arany helyett mást teszek bele, el fog romlani a szemem, vagy elromlanak a fogaim... Azóta én is cserélve hordok mindenfélét, semmi baja se a szememnek se a fogaimnak.
Amikor elkerültem otthonról kollégiumba, akkor már nem tudtam ebbe beleszólni, aztán le is szoktak róla szép lassan.
Kedves kérdező! Semmi más témátok nincs? Beszélgetés, közös program?
A fülbevaló a lényeg a kapcsolatotokban?
Jesszus..az 100% hogy nem arról szól hogy neked örömet okozzon. Szörnyű hogy ilyen szülők vannak. Jól teszed ha így nem fogadod el.
Egyébként az nem lehet hogy ez igy jó kifogás hogy ne is vegyen? Tudod, venne ő csak miattad nem tud című színdarab..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!