Mi a véleményetek erről?

Egyetemre járok, most végeztem az első félévemet, gazdaságinformatika szakon. Levelezős képzésre járok, ami úgy néz ki, hogy tanároknak kb mi vagyunk az utolsók, nem nagyon kapunk segítséget, az anyagot is sokszor késve kapjuk. 1 tantárgy kivételével (amin egyébként mindenki megbukott, tudom nem kéne vigasztaljon, de a tanár aki néha napján tart ebből órát, köztudott róla, hogy szereti ezt csinálni, hogy mindenhogy megnehezítse a dolgunkat, Analízis tárgyról van szó egyébként.) minden meglett, a matek nem az erősségem és a programozás is teljesen új volt nekem, de itthon így sem értékelik, mindig a jegyekkel vannak elfoglalva. Sőt, van hogy az 5. osztályos húgomat hozzák példának, merthogy ő jó jegyeket kap, mégse tanul ennyit (vicc az egész tudom). Jogsit is megcsináltam, az oktatóm mindig dícsért, meg mondta, hogy nyugodtan vezessek majd, mert nincs mitől tartanom, de ahogy meglett, párszor vezettem szüleim mellett, és falra festették az ördögöt, pedig semmi veszélyeset nem csináltam, de már előre beszarattak úgymond, így már a vezetést is abbahagytam. Évek alatt nagyon erős szociális szorongás alakult ki folyamatos megfelelési kényszerrel megspékelve. (Ha van tapasztalatod ezekkel, szívesen várnék ezekre is megoldást) Különösebben nem mondanám őket mérgező szülőknek, anyagilag támogatnak, de ilyen téren teljesen nem tudom őket hova rakni. Itthon is heti szinten sok a veszekedés, ilyen apróságokon, takarítás, ki hagyta ezt itt, meg még sorolhatnám bár ez inkább apám részéről. Anyám meg ahogy megcsinálta délben a teendőit, amibe szoktam segíteni (nyílván), vagy egy jó részét megcsinálom, és csak a főzés marad rá, majdnemhogy egész álló nap facebookozik és ennyi. Mikor szóltam neki, hogy amikor beszélek hozzá, vagy valami fontosabb témáról szeretnék, akkor legalább addig nézzen már fel onnan, de hát semmi erőfeszítés mert hát minden kész. Lehet csak én reagálom túl, de már kicsit frusztrál ez a helyzet, ezért gondoltam megkérdezek másokat is.

Köszönöm annak aki végigolvasta!