Szülők kívételezés után mikor rá jöttek utána be látták és bocsánatot kértek?

Nem dehogy kértek..

Kb 7-8 eves korom ota kedveznek tesomnak(nalunk leginkább pártfogas volt) de itt vagyok 25 és felnőttként sem hiszik el hogy igazam volt mert hogy az lehetetlen és csak kitalalom most is. (Sokkal ritkabban beszelek mar velunk inkabb igy zarojelbe)

Az én szüleim sose jöttek rá, és sosem kértek érte bocsánatot. Persze hozzá kell tegyem nem is tudatosan tették, egyszerűen ilyenek.

Én sokszor más emberekkel kapcsolatban is éreztem a különbség tételt, rokon rokonának a gyerek milyen szép, okos kislány. Én meg... pedig olyan leszek, amilyenné nevelsz. Egyszer szóba hoztam ezt, mert nekem fájó dolog volt, úgy éreztem az anyám nem elégedett velem, egy idegent többre tart, akit csak futólag látott. Tagadott, mintha ez egy hülyeség lenne, de aztán utólag szerintem elgondolkozott rajta. Összességében sosem éreztem, hogy én egy tökéletes gyereke lennék, nem ilyennek akart, ami vagyok. Ez van, nem tudok másmilyen lenni.

Nem fogja belátni, soha a büdös életben.

Nálunk én voltam a kb. megtűrt gyerek, a tesóm pedig a szuper. Ahányszor szóba kerül (már nem vagyok mai csirke), SOHA nem látják be. És jól írta 5-ös is, megindokolják, megmagyarázzák maguknak, hogy miért.

(Nálunk ami volt: Soha nem kaptam dicséretet semmire, amiért a tesóm ajnározva volt, pl. egyforma csinosak voltunk, anyám tőle olvadozott, nekem a külsőmre, a ruházkodásomra, soha semmire nem mondott semmi pozitívat. A munkám, végzettségem soha nem képezte elismerés tárgyát, tesómmal mindig dicsekedett. Ugyanazt a szintet értük el, főiskola + egy rakás szakmai felsőfokú mindenféle, csak én közgáz, tesóm meg műszaki területen, mégis csak az számított, amit ő letett. Lehet mondani, hogy ezek piszlicsáré dolgok, de nem azok. Ezen kívül is, őt mindig meghallgatták, kb. azt hallgatta 15 éves korától, hogy minden úgy jó és tökéletes, ahogy ő csinálja. Én a kritizáláson, szemétkedésen, otthonról kiutáláson kívül semmit nem kaptam.

Most már csak anyám él, 81 éves, csodálkozik, hogy miért nem járkálok hozzá, max egy évben egyszer.

De a nyelvét előbb harapná le, mint hogy bocsánatot kérjen.

Egész életemben és soha.

Az ilyen szülő eleve nem ismeri be, hogy hibázott, szóval nincs miről beszélni tovább.