Hogyan segítsek egy számomra nagyon fontos embernek?

Nos elég összetett a problémám és ez főként azért van mert én 18 éves vagyok (gimiben tanulok) a másik érintett (aki az unokatestvérem) pedig 16 éves.

Nagyon közel állunk egymáshoz. Viszont van neki egy problémája amire nem találok jó megoldást, és rettenetes nézni ahogy szenved.

Az anyjával él egyedül az apukája úgy 5 éve költözött el. Régen se nyitottak nagyon a család fele, de ezután nagyon elszigetelődtek. Mivel az anyuka és az apuka kapcsolata megromlott, ezért a különköltözés után jött az okolás, bűnbak keresés és az unokatestvérem mondhatni látni se akarja az apját. Egyedül maradt az anyjával.

Az anyukát is megviselte a szétköltözés, az edzésbe, és a különféle fogyókúrákba menekült. Az unokatestvérem pedig istenként tekint az anyjára, mindenben ugyan az a véleményük. (emiatt szerintem rossz dolgokba is "belevitte" a lányát pl. utálják a férfiakat, evési zavaruk lett..)

Az anyuka egy kitűnő tanuló, pedáns lányt szeretne, de az unokatestvérem nem egy terhelhető ember. Teljesít az iskolában mert az anyja ezt várja el de lassanként roskad meg az iskola súlya alatt. Még az is rosszabbá teszi a dolgot hogy nem is az anyja miatt csinálja, hanem azt mondja hogy ő akarja ezt. Megfelelési kényszere van az anyjához, és mellé még magára is veszi az anyja problémáit.

És bár szenved a magánytól, depressziótól és az elvárásoktól, nem kér segítséget és nem is hajlandó beismerni, hogy baj van. Emiatt persze volt már öngyilkossági kísérlet...

Ezután egy rémes pszichológushoz ment aki pszichiátriára akarta küldeni... Ez annyira megviselte hogy azóta megfogadta hogy magától megoldja a gondjait.

De nem tudja. Emiatt folytatódik a körforgás amiben nyáron egészen felszabadul de ahogy jön az ősz olyan rosszul lesz hogy képes belázasodni csak mert nincs ereje iskolába menni.

Most is rettenetesen rosszul van. Konkrétan nem írja le hogy baj van, de néha csak meg írja nekem hogy minden délután sír iskola után.. Ez segítség kérés. Azt is mondta nekem hogy nem tudja elválasztani mi az ő gondolata/vágya és mi a másiké. Szerintem kezd rájönni hogy az iskola nem is neki a fontos. És így kezd rájönni hogy az anyja nem is olyan tökéletes mint eddig gondolta. Emiatt pedig minden eddiginél rosszabbul van.

Jár önismereti hókuszpókuszokra, gyakorolja a spiritualitás tanait de így 2 év után 0 fejlődéssel nem látom az értelmét. Ebben az állapotban nem ez segít neki.

Noszogattam hogy menjen el egy pszichológushoz akihez én is jártam és tudom hogy jó. Kb fél évvel ez után, pár hete írt nekem hogy beszélt erről az anyjával. Hogy elmegy végre egy szakemberhez.

Az anyja válasza pedig az volt hogy csupán gyenge és még több önismeret segít majd...

Az anyja is küszköd, de ez nem menti fel az alól hogy belerúgjon még egyet a szenvedő gyerekébe..

Az unokatestvérem pedig persze hisz is neki mert nincs neki más...

Egyszerűen nem tudom mit tehetnék. Az egyetlenem ember akiben bízik és segíthetne neki, az se teszi.

A családommal beszéltünk már erről itthon, gondoltunk rá hogy mi álljuk a pszichológust, de mi sem szüljük a pénzt, nem tudjuk csak úgy dobálni a 10000eseket.

Értékes ember és nem szeretném hogy baja essen.

Köszönöm ha elolvasod és leírod a véleményed, mert jelen pillanatban teljesen meg vagyok lőve mit is tehetnék.