Szülő nem sokba veszi a gyermeke képességeit, és nyugodtan nem lehet vele beszélni?

Pont hogy nem mondta, hogy keresgéljek intenzívebben.

Nem azt kellene mondani az egyébként jó képességű gyerekének, hogy menjen gyárba meg boltba.

Igenis rosszul érint, hogy a főnököket nem érdekli a munkakörülmény, más irodai dolgozók miért ülnek normális körülmények között?

Én csak ilyenre vágyom, viszont nehéz a munkakeresés.

Rossz, hogy igényelném a normális lelkizést, nem hangosan kellene lekiabálni a másikat, dehàt ez változni már nem fog.

Igaz, hogy diplomás emberekről mondom most, de van ahol még a nagymama is izgul azon, hogy az unokát hová veszik fel egyetemre, tanácsol, keresgél az interneten arról, hogy milyen tantárgyai lesznek, szegény gyerek, lehet nem ezt kellett volna választania stb.

Amúgy pont, hogy ez a szülő az, aki, mikor hazamegyek alig hallhatóan köszön és nem tudom, hogy van valami baja, vagy miért. Én normálisan megyek haza pedig.

Nyilván én nem beszélhetek vissza és mondhatom el a véleményem.

Szívesen mondtam volna, hogy ennyit nézel ki belőlem, hogy bolti eladó legyek?!

Lehet a jót akarja, de az nem elég, hogy odanyújtja, volt egyszer, hogy talált nekem valakit, akivel albérletet vehetek ki a tanulmányaim alatt, viszont nem jött el és nem nézte meg a helyet, bízott az általa talált személyben, mondanom sem kell, otthagytam ezt az albérletet rövidesen, mert jobbnál jobb helyeken voltunk, és megállapodtunk egyben, de az ia borzasztó volt.