Egy átlagos szülő mennyire látja szívesen otthon a 19-20 éves gyerekét?

Ez annyira egyénfüggő, hogy nincs rá általános direktíva.

Az lenne az egészséges, hogyha a családok össze tudnának tartani és nem ez a 4-en 8felé megyünk lenne az "elvárt".

Szerintem nem szoktak ilyet mondani. A legtöbb szülő örül annak, ha a már kirepült gyerek visszatér egy időre.

Egyetemista koromban anyukám minden hétvégén akarta, hogy hazamenjek.

Szívesen látom otthon a gyerekemet, de a felnőtté válás része szerintem is, hogy ebben a korban már kollégiumba/ társbérletbe költözzenek. Nálunk ez automatikusan megtörtént , mivel távolabi egyetemre mentek.

Ha itthon tanulna/ dolgozna ennyi idősen, nyilván nem pakolnám ki. Annyi felesleges pénzünk nincsen.

De ha előbb egy évre elmenne világot látni, valamit dolgozni, azt ebben az esetben is szerencsésnek tartanám. Az önállóság megtapasztalása miatt.

#7 Ezt nagyon családja válogatja. Amerikaiaknál tényleg van az a réteg, akinek ha elmúlt 18 a gyereke, akkor nem szívesen, csak a fogát szívva segíti ki. Tegyük hozzá, ott már a középiskola is más, és az átlag középosztálybeli morál már középiskolában is az, hogy dolgoik pl. mekiben, és megkeresi a benzin meg a kávézgatás stb. árát.

Másik véglet Amerikában is, amikor anyuci fizeti az albérletet, és a gyerek minden hétvégén hazajár kajálni, és még a szennyest is viszi magával, mert majd kimossák neki otthon.

Ezek között kb. középúton van az, amit a nyugat-európai csinál, hogy tessék gyermekem, találtam neked lakhatást, itt van havi 1000 euró, ebből éljél meg, amúgy szívesen látunk 1-2 hetente hétvégén.

Nálunk ez nyilván nagyon más. Én speciel a legeslegelső egyetemi félévem után kezdve egy fillért nem kértem és nem is kaptam otthonról, mindig találtam elég akár tanulmányi, akár közösségi, akár szociális, akár különleges ösztöndíjat, bőven megéltem, finanszíroztam a saját szórakozásom stb. (Nyilván kollégium, meg étkezés terén is a kb. egészséges, de nem alegdrágább megtalálása stb. stb.) A családi segítség annyi volt mindig, hogy konyhai felszerelést kértem szülinapomra és karácsonyra, havi egyszer amikor hazamentem, felpakoltak kétnapi kajával, meg mindig szívesen láttak. De apám megmondta, hogy ő a születésünkkor azt vállalta, hogy jobb jövőt biztosít nekünk, mint a saját jelene, úgyhogy amíg nincs meg a mesterdiploma, egy szavamba került volna, hogy kisegítsenek, csak nem volt rá szükség, és én büszke voltam arra, hogy nincs rá szükség. (Bár tegyük hozzá, hogy nagyon szívesen segített volna a család, de egy albérlet fenntartása nem működött volna, akkor az lett volna az alternatíva, hogy én nem járok egyetemre, majd esetleg az én gyerekem.) Viszont az is biztos, hogy amikor másfél év után hazaköltöztem külföldről, és a magánéletem is romokban volt, szakmailag is rendezni kellett soraimat, akkor két hónapot lakhattam otthon 27 éves fejjel is, és egy fillért nem fogadtak el érte. És szerintem amúgy ez a normális.