Hogy fogadnád, ha kiderülne számodra, hogy az egyetemista gyereked hazudott az ösztöndíjával kapcsolatban?
Azt mondtad korábban, hogy x összegből gazdálkodjon/hónap. Ezt odaadod neki, de ha ösztöndíjat kap, akkor annyival kevesebbel támogatod.
Emiatt kevesebb összeget vall be neked, mint amennyit valójában kap.
Nem szép dolog, hogy hazudott. De már önmagában nem szép az sem, hogy gyermek-szülő viszonyban ez előfordul. Nem ítélkezés, de ez nevelési hiba eredménye.
Más. Soha nem értettem az ilyen anyagiaskodást. Eddig tudtál adni neki X összeget, akkor miért nem tudod akkor is adni, amikor tanul, és lesz egy pici töblete. Sajnálod tőle? A gyerekedtől? Hogy neki most jobb, mert ösztöndíjat kap?
Sokallod az összeget? Miért nem adtál neki akkor korábban kevesebbet, amit szíved szerint bármikor adnál?
Az én gyerekeim még nem tartanak itt, de mivel az ösztöndíj nem munkabér, én biztosan nem fogom megvonni a zsebpénzüket miatta. Örülök majd annak, ha jobb körülmények között tudnak élni.
Voltam olyan helyzetben, amikor a családom magától vont meg dolgokat, hogy tanulhassak. Én cserébe nem étteremben ettem, hanem zsemle+párizsin éltem és csökkentettem a kiadásaimat. Amikor dolgozni kezdtem, akkor kevesebet kértem otthonról, aztán már semennyit. Minőségi váltás volt a családomnak és én tudtam, hogy akkor se panaszkodtak volna, ha még 2 évig eltartanak, de új cipőre se futotta volna.
Szerintem a szülő tehermentesítése fontosabb a gyerek kényelménél, de ez én vagyok.
Ha hazudott, ugrik a támogatásom, az egyértelmű.
Nálunk mondjuk ez egyébként úgy működne, hogy a gyerek elmondaná, x összeggel többet kap, ezt y dologra szeretné költeni, lehetne e hogy továbbra is annyit adunk, amennyit addig kapott. Egyértelműen kapná addig is azt, amit addig.
De érthető ám az is, ha a szülőnek azt is nehéz kigazdalkodnia, amit eddig adott, mondjuk ő kb kenyéren meg vízen él, a gyerek meg az extra összeget bulira költi
Attól függ. Ha nehezen gazdálkodtátok ki a támogatásra valót és ezt a gyerek is tudta, akkor részéről elég durva, az empátia hiánya.
Minden más esetben ez egy olyan szitu, amibe eleve nem szabadott volna belevinni a gyereket, mert a hazugság sokkal jobban megéri neki. Szerintem, ha valaki tudja, hogy a szüleinek nem gond egy havi fix. összeget kiadni és ennek ellenére pont a jó tanulmányait büntetik azzal, hogy ezt megvonják tőle az szinte biztosan beleviszi a hazugságba. Pont ez az, amiért a gyakorlatban nem működik a kommunizmus. Ha személyesen nekem nem éri meg hajtani, sőt ezzel csak rosszabbul járok, akkor miért is tegyem? Miért ne játsszam ki inkább a rendszert?
Mondjuk az se mindegy mennyi az ösztöndíj. A mostaniakkal nem vagyok tisztában, de 2010-11 környékén egy BTK-s barátnőm akadt ki nagyon, hogy kitűnő és 10 ezret se kap, én meg mérnök hallgatóként 2,3 átlagra kaptam 18 ezret. Aki jobb tanuló volt az simán kapott 40-et is, az akkoriban jó pénz volt. Ma ezek az összegek (sajnos) aprópénznek számítanak. És igen is fontos, hogy egy egyetemista szórakozzon is ugyanis így épül a kapcsolati hálója, ugyanis 10 évvel a suli után jó tudni, hogy van egy rég ismerős, aki esetleg más szakmában tud segíteni.
Az hogy hazudott.. Nem szép dolog, de szerintem ezt meg lehet beszélni és új lábakra tenni az anyagi támogatást.
Megvonnám tőle a támogatást, mégpedig azért, mert hazudott, és én nem ilyennek neveltem.
Nálunk az idősebb öcsém mintadiák, a kisebb megösszevissza kamuzik meg bukdácsol (nem SNI-s egyszerűen csak lusta és sohasem vállalja a tetteiért a felelősséget), szóval nem minden esetben a szülői túl kontrolláló nevelés az ok, ha a gyerek hazudik.
Azért nem mindegy a körülmény sem. Egyenlőre csak beleprojektálás egyes válaszadóktól, hogy a család éhezik, ez nem derült ki a kérdésből. Ahogy az sem, hogy mennyivel támogatják.
Pl nekem volt olyan szobatársam, akinek a szülei kifejezetten tehetősek voltak.( Meghatalmazással én adtam le a kolis jelentkezését egyszer, tehát láttam ilyeneket, hogy jövedelem igazolás) Mégis annyival támogatták, hogy a lakhatás+kaja, de az már szűkösen, tök sokszor zacskós leves élt a csajszi. Tehát ha ki kellett nyomtatnia valamit tíz oldalasat, vagy betelt a füzet és másik kellett, akkor már a hónap végén a legolcsóbb zacsis levesre se nagyon telt. Nulla szórakozás, stb.
Ilyen esetben mondjuk egészen érthető hazugság.
"Ilyen esetben mondjuk egészen érthető hazugság."
Nem, a hazugság sosem érthető. Akkor hazudj bármiről, ha téged se zavarna, ha neked hazudnának bármiről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!