A szüleim alig látogatnak meg, nem értem a helyzetet, szerintetek van megoldás?

Szüleimmel alapvetően jó a viszonyom. Ha tehetem, mindig benézek hozzájuk, ha a környéken járok, érdeklődöm telefonon, próbálom kerülni velük a felesleges konfliktusokat, türelemmel viselkedek feléjük. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy csak egyoldalú az érdeklődés. (Én 32 éves vagyok, szüleim 60 évesek lesznek idén)

Vidékről származom, Budapestől 150 km-re. Egyetemi éveim alatt havonta jártam haza, szüleim néha a koleszba való beköltözéskor segítettek. Aztán Budapesten kezdtem dolgozni. Végre volt pénzem, szerettem volna a szüleimet étterembe vinni, picit viszonozni, hogy támogattak az egyetem alatt anyagilag, kalandozni velük a városban, minőségibb időt együtt tölteni, mert ha otthon voltam, általában csak a múltról, a régi közös élményekről beszéltünk. De 5 év alatt csak egyszer sikerült felcsalnom őket közösen, akkor is igazából hűtőszekrényt akartak venni, úgyhogy előtte szántak rám 2 órát. Pedig van autójuk, évente többször járnak külföldre kirándulgatni, nyaralni sokkal messzebbre is. Illetve nővéreméket évente kétszer meglátogatják közösen Németországban, édesanyám többször is, mióta született az unoka.

Aztán én is külföldre költöztem a barátnőmmel (akivel szüleim szintén jól el vannak, normális a viszony), pont nővéremék és szüleim között féltávon lakunk, innen az autópálya 10 km-re van, amin szoktak menni testvéremék felé, tehát a kitérő összesen 20 perc lenne. De 4 év alatt egyszer sem látogattak meg, pedig most már van ugye saját albérlet is, tudnának itt aludni rendes ágyon. Illetve a környék is nagyon szép, sok helyet szeretnék megmutatni a szüleimnek, mert alapvetően szeretik a az alpesi tájakat, többször is említettem nekik, hogy szeretném ha eljönnének, aztán meg is ígérték, de persze ebből nem lett semmi. Ezek után még úgy voltam, hogy próbálkozom még a jövőben, legalább jöjjenek be egy kávéra, menjenek wc-re, egyenek valamit, csak fél órára is, mert innen még 6-6 óra az út mindkét irányba, úgyis meg kell valahol állniuk pihenni. Viszont ami szépen lassan elvette a kedvem az egésztől, az az, hogy rettenetesen rossz kifogásokkal mondják le az utolsó pillanatban a tervezett látogatásaimat, ahogy tesómékhoz mennek, vagy onnan jönnek. Például, „nem akarunk zavarni” , „neked is dolgod van”, „sietünk haza”, „már késő van”. Ezt karácsonykor még el is mondtam nekik diplomatikusan, hogy szerintem ez így nem fair, miután állandóan azzal jönnek, hogy legyen gyerekem, mert az egy nagyon fontos elem az ember életében (csak ugye saját maguknak mondanak ellent). Aztán persze anyám megsértődött, hogy biztos azt gondolom hogy rossz anya, mert hogy gyerekkoromban sem töltöttek velem időt, stb, stb. Aztán próbálom megnyugtatni, hogy én alapvetően elégedett voltam a gyerekkorommal, csak felnőtt fejjel szeretnék velük minőségi időt tölteni. Aztán megígérik, hogy erre figyelnek a jövőben. Aztán a mai napon megint jött a „most nem állunk meg nálad, mert nem érünk oda tesódékhoz időben, de amúgy sem akarunk zavarni” üzenet. Szóval teljesen tanácstalan vagyok, úgy érzem, hogy csak én erőltetem az egészet.