Hogy dolgozzam fel, hogy anyám sosem ölelt meg, simogatott meg sosem mondta, hogy szeret?

#2,11

Azt kell rajta feldolgozni, hogy a kérdező úgy érzi, az anyja talán azért nem adta soha egyértelmű jelét a szeretetének, mert tényleg nem szerette, nem örült neki, csak elviselte, hogy van. Ezzel együtt a kérdező úgy érzi, ő nem elég jó még a saját anyjának sem, még ártatlan gyerekként sem volt elég jó. Remélem, azt már nem kell magyarázni, hogy mitől rossz érzés ez.

Kérdező, próbálj a szeretet más megnyilvánulásaira visszaemlékezni, remélem volt ilyen. A mi családunk sem volt az az ölelgetős-puszilgatós-szeretlekezős, mégis volt/van anyámnak néhány gesztusa, amik azt mutatják, szeret. Igaz, hogy az sem olyan sok (és sok anya túltesz rajta szeretetben, ez az igazság), de azért van. Ezen kívül nekem még az segített, hogy miután 30 körül leesett, milyen láthatatlanul, szeretetlenül nőttem fel, azt hiszem, az elmúlt pár évben nagyjából tudomásul vettem, hogy ő ilyen, és nem én tehetek róla. Teljesen azért én sem tettem túl magam rajta. Egyébként neki másban is vannak zizzenései, nem a gyerekéhez való kötődés az egyetlen mentális-érzelmi defektje.