Csak én vagyok ennyire hülye?

Felnőtt ember, ne takarózzon azzal, hogy neki szörnyű gyerekkora volt. Ezért aztán direkt tönkreteszi a saját gyerekéét is. Grat.

Én felnőttként már nem hagynám magam mérgezni.

Nem, nagyon sokan ennyire hülyék és hagyják mérgezni magukat. Mit tegyél?

Szakítsd meg a kapcsolatot. Én is megtettem, és életem legjobb döntése volt, azóta nincs az a gyomorgörcs, ha rá gondolok, hogy találkoznom illene már anyámmal, nem kapom a cseszegetést, okoskodást, nem árad felém a negativitàsa. Felszabadultam lelkileg, de komolyan.

Engem nem érdekel, hogy nehéz élete volt, ez ugyanis javarészt a saját döntéseinek következménye, és nem volt ok arra, hogy az én gyerekkoromat is tönkrevágja, a felnőtt életemet pláne nem.

A szüleinkkel kapcsolatban sokáig (túl sokáig) él bennünk a vágy, hogy hátha..

Engedd el azt az álmot arról az apáról, akit elképzeltél magadnak. Nem lesz jobb, csak könnyebb.

Ő ennyit tud(ott) neked adni.

Anélkül, hogy bármire is rá akarnálak beszélni, két dolgot hadd mondjak el neked.

1. Valamikor - nem is olyan régen- még tiszteltük az időseket, ha másért nem, az évtizedek alatt felhalmozott, vagy akaratlanul is ráragadt életbölcsességek miatt. Ma lenézzük őket. Ez azzal jár, hogy nem fordulunk hozzájuk a problémánkkal, és ma minden szülőnek a saját gyerekén kell jól-rosszul megtanulni a szülőség mibenlétét. A harmadik-negyedik csemetéjénél már belejönne, de manapság nem szokás ennyi utódban gondolkodni. Marad tehát az a 0-val egyenlő tudás, amivel nekivág a nevelésnek. Belátható, hogy nagy eséllyel, sőt sokaknál borítékolható, hogy bukni fog a mutatvány. A gyerek eközben felnéz a szüleire. Evolúciós, atavisztikus törvényszerűség, hogy azt hiszi, apa mindent tud. Hogy tévedhetetlen. Sokan még felnőve sem fogadják el a tényt, hogy apa tévedett. inkább ráfogják, hogy merő rosszindulatból, urambocsá' gonoszságból tette ezt,vagy azt.

2. Ha fenti szösszenet nem is hatott rád a felismerés erejével, akkor is érdemes megbocsátani. Ugyanis bárkire haragszol, önmagadat mérgezed vele. És ez nem holmi ezós, vagy vallásos maszlag, hanem tudományosan bizonyított tény. Téged marcangol belülről, újra és újra felmerül, és tönkreteszi a lelki békédet. Magyarul: önmagadat bünteted mások hülyesége miatt. Az meg hab a tortán, hogy mindeközben ő - köszöni szépen - jól van. Jogosan, hiszen amit elkövetett ellened, azt nem ellened tette, hanem mert akkor abban a pillanatban az ő szemszögéből ez tűnt helyes lépésnek. Ha belegondolsz, mindegyikünk ilyen elvek mentén élünk. Építjük az életünket, alakítjuk a sorsunkat, keressük a boldogságot, miközben valakinek óhatatlanul a tyúkszemére taposunk.

Tanulj meg tehát megbocsátani, mert magadnak teszel jót. Tudom,nem könnyű. Én is csak tollahullott öreg csókaként látom át ezeket a dolgokat, amikor a fiatalos hév nem zavarja az ember éleslátását.