Mit tegyek, hogy ne őrüljek meg a családomtól? 18/F

Az nem megoldás, hogy elmész kollégiumba és hétvégén sokat foglalkozol a kutyával?

Bántják is a kutyát? Ha enni-inni adnak és nem bántják, én elmennék koliba.

Szia. Két dolgot tudsz alapvetően csinálni-és nem állítom egyikről sem, hogy A vagy B a legideálisabb alternatíva, mindkettőért be kell áldozni valamit. Apukáddal nem érdemes konfrontálódnod, mentális segítségre lenne szüksége, azt azonban neki kell kérnie- ha nem csak verbálisan erőszakos, hanem úgy érzed akár fizikai abúzusra/büntetésre is valóban hajlandó lenne ha szembeszállnál vele (annyira képtelen fékezni az indulatait) akkor el kell fogadnod, hogy egy passzívabb szerepet veszel fel vele szemben. A helyzetből való kilépés is ennek megfelelően a következő lehet.: A.) Nem költözöl el, kerülöd a konfliktusokat és elzárkózol a családtól, mint közösségtől. Ez egy passzív, magányos stratégia, amely a tehetetlenségben gyökerezik, ezért érzelmi nyomottsággal és elmagányosodással, frusztrációval, distresszel fog hosszútávon együttjárni- hiszen a közös élettér és az abban levő problémák továbbra is konstansak maradnak (kvázi A.) alternatívában úgy próbálhatsz meg kilépni az állapotodból, hogy sem fizikailag sem érzelmileg nem lépsz ki belőle valójában- kizárólag átmeneti megoldás lehet, előbb utóbb valaki számonkéri a paszzivitásod és robbanni fognak az indulatok), B.) Elköltözöl szoctámmal a kollégiumba- igen, itt az áldozat a kutyád lesz (bár ha te nem leszel otthon valakinek el kell látnia, lehetséges, hogy akadna feladata apukádnak is, ami még jót is tehetne neki- nem hiszem hogy attól tartanod kellene, hogy megverik vagy megeszik, inkább arról van szó, hogy érzelmileg szinte már terápiásan kötődsz hozzá ezért az aggodalmaid is erőteljesebbek a sorsával szemben>> ezt nevezi a pszichológia projekciónak avagy érzelmi kivetítésnek), valamint a saját otthoni komfortodnak a beáldozása (pl.privát szoba-privát tér megszűnik), ugyanakkor az A.) alternatívával szemben itt lehetőséged lesz aktívan is kilépni az érzelmileg bántalmazó közegedből (csökken a stressz, jobban foglalkozhatsz az érzelmeiddel) és mégcsak magyarázkodnod sem kell miatt. Pl. elmentél a koliba, hogy ,,felnőlj", ebbe lehetetlen belekötni:) Ha ezt választod, a saját mentális és fizikai egészségedet és jólétedet támogatod, amellett új kapcsolatokat is köthetsz, és elkezdheted tervezni a későbbi önálló életed menedzselését is(20 felett sem lesz egyszerű ebben a szar, alapvetően bántalmazó világban egyedül boldogulni majd). A C.) alternatíva akkor áll(na) fenn, ha van egy felnőtt tesód/anyuka/nagyszülő akivel/akikhez költözhednél el/be- erről nem írtál, hogy ez opcionális lehet-e. Ha igen, próbálj erről beszélni velük: itt sem kell bevallani feltétlen, hogy miért szeretnél a nagyiékhoz költözni ha lehetséges- mondhatod, hogy azért, mert aggódsz értük és szeretnéd megtanulni már most, hogy hogyan tudsz később támogató felnőtt lenni stb.. D.) Mindettől függetlenül hasznos lenne felkeresned egy mentális segítőt, netről nézz valakit akinek írhatsz ingyen is, esetleg hívd a krízisvonalat (kék vonal)- hogy legyen egy támogató, független háttered, aki segít az érzelmek és a feszültségek feldolgozásában. Kérhetsz a kórházban ambulensen is segítséget- ez személyes és nem kell érte fizetni. A gyomorfájás sajnos nem fog idővel elmúlni, jól látod, a sok stressz okozza (ahogyan a fékezhetetlen indulatkitörésidet is), az is elképzelhető, hogy a sok hányás egy kialakulóban levő gyomorfekélyből fakad- amire nagyon figyelni kell, ugyanis ha bevérzik sűrgősségi ellátásra szorulhatsz. A tinikor nagyon nehéz, ideális család, kamaszra optimalizált elég jó apával és anyával gyakorlatilag nem létezik- biztosan Te is egy érzékenyebb időszakodban vagy, ezért is kezelsz sok mindent kritikaként vagy személyes támadásként, amelyek nagyrésze elképzelhető, hogy valójában nem a Te bántalmazásodra, megszégyenítésedre vagy ,,érzelmi eltiprásodra" irányul, csak hát magadra veszed, mert nem vagy stabil. Az is természetes jelenség ilyenkor, hogy a barátokkal átrendeződnek a kapcsolatok- hiszen a kortársak a saját prioritásuknak megfelelően, de mind ugyanúgy küzdenek valamilyen érzelmi vagy egzisztenciális problémával (amelyekről nem biztos, hogy tudsz)- így a kapcsolatok gyorsan vállhatnak ,,túlterheltté"- amit tenni tudsz a szakítások elkerülése érdekében, hogy megpróbálsz velük szemben támogató(bb) lenni, ahogy ők veled szemben is teszik ezt. A sport jó, az írás, olvasás, zenehallgatás is- az érzelmi feszültségeket ki kell beszélni és le kell vezetni- ezt is nagyon jól látod. Én szakemberként azt tanácsolnám neked, hogy egy félévre jelentkezz be koliba (ne albérletbe, az rendkívül drága és felesleges is lesz egymagadban morognod/szomorkodnod benne), hogy kicsit el tudj távolodni a problémáktól aztán később kiderül mennyit is profitálhatsz belőle. A kutyáddal hétvégente vagy esténként foglalkozhatsz szabadon, hidd el, nem fog rád úgy tekinteni, mint aki cserbenhagyta:)- sőt hétvégén rövidebb ideig be is ugorhatsz látogatóba a családhoz, ha épp van kedved, vagy eljárhatsz a barátokkal beszélgetni, jótékonykodni (pl. menhelyekre), hogy az üresjáratokról eltereld a figyelmedet és érzelmileg feltöltődj :) Mivel most május van, előtted van még egy egész nyár amikor a szakmai gyakorlaton túl biztosan otthon kell gubbasztanod. Ha a koli szeptembertől opció, szakmai gyakorlat meg esetleg nincs, akkor próbálj keresni valami részmunkaidős diákmunkát (akár bentlakással valami tőparton), hogy ne und magad és/vagy ha teheted költözz ki valamelyik rokonhoz, akiről tudod, hogy szívesen fogad(na). Fontos, hogy megértsd, hogy nem vagy egyedül és hogy sokkal több potenciál is van még benned ilyen fiatalon, minthogy érzelmileg vagy fizikailag is bántsd saját magadat- kérj segítséget és próbálj kilépni kicsit a családból, hidd el egy döntésed sem lesz soha ideális, de ettől függetlenül egyre többször, egyre komolyabb helyzetekben kell majd meghoznod őket- aztán kitudja, lehet 3 év múlva fog kifizetődni, hogy miért is döntöttél itt és most mégiscsak helyesen. Nem szabad feladni. Pokolra lehet kívánni az egész mindenséget, az indulatokon alapuló ún. ,,halálfantáiákkal" (imagógok, képzelgések= afféle mlankólikus megküzdései mecahnizmusok) sincs semmi gond ha nem állandósulnak vagy nem mennek át cselekvéstervekbe- most még nem vagy rajta azon a vagonon, amiről már nem lehet leszállni. Mérd föl, mi a legjobb neked, kérj segítséget és változtass!

UI: üzenem az iskolapszichológusnak, hogy ne hantázzon- neked meg, ahogy javasolták, hogy keresd is fel.. Nincs olyan pszichológus aki a suliban csak arról tud tanácsot adni, hogy érdemes-e otthon elmondani ha bevágták a karót töriből vagy sem.. Mi mind differenciál diagnózist, személyiséglélektant, krízisintervenciót (traumaoldást) és terápiás tanácsadást tanulunk- nyilván kompetenciakör egyetem után bővíthető különfél módszerspecifikus képzésekkel, de alapvetően mind tudjuk, hogy a minket felkeresőkkel milyen mértékben, hogyan és milyen eszközökkel fogunk együtt dolgozni amennyiben a hozzánk fordulók is hajlandóak a közös munkára.. Bár én idegkutató voltam, neten keresztül megsúgom neked, hogy az írásod konzisztenciája alapján nyugodtan mehetsz iskolapszichológushoz a traumáiddal (mivel a aszemélyiséged még aktívan érik, most érdemes elkezdeni bontani őket), aki miután TÖBB FOGLALKOZÁS keretében felmérte az állapotodat fogja neked javasolni vagy különböző technikák beemelésével a közös munkát, vagy egyéb szakember esetleges felkeresését- de ez az Ő szakterülete, hidd el, képes meghozni az ennek megfelelő, helyes döntést. Gyógyszeres ellátásra nincs szükséged- ebben biztos lehetsz.

Amint meg lehetőséged lesz rá, költözz, nylván ez évek kérdése, de jobb ksézülni rá.