Szülők, mit szólnátok, ha a nagykorú, de középiskolás lányotok nem menne haza két hétig?

Hát ez elég király. Mindig is úgy képzeltem el magam, hogy amikor a gyermekem menni szeretne, én leszek az első aki az akadályokat elpakolja az útból. Ha két hete ott van, az számomra azt jelenti, hogy elég jól megvannak. Nem tudom mennyi idősek, de kamaszoknál a legnormálisabb körökben is sok lehet a veszekedés. A fiú a kikönyörgős szövegből nagyon aranyosnak tűnik, a lány pedig azért is marad, mert hát ő is ezt akarja. 2-3 naponta felhívnám, hogy úgy vázlataiba avasson be ha nem gond, hogy mi is zajlik ott, aztán ennyi. Megmondanám, hogy akkor nyugodtan maradjon, amíg úgy kívánja, mi várjuk haza, még akkor is ha többé nem fog jönni.

Emlékszem mikor 13 éves voltam, mennyire agymosott, önelnyomó voltam, a szerelmemmel szinte ódákat zengtünk, csak mert egy szombaton együtt aludhatottunk. Sose akarok ilyen szülő lenni, aki nem a gyermekéért van, hanem az általános szociális normák fenntartásáért. Ha én 13 évesen már bőőőven készen álltam ott alvásra, szerelemre, szexre, és utólag csak még inkább azt látom, hogy bőven, akkor a felnőtt gyermekem is! Főleg a leírt körülményekkel, hogy 2 hete ott van és nincs az, hogy egyszer csak egy nagy hisztivel hazajön, hanem mindig csak engednek a vágynak, hogy még tovább lehessenek együtt. Ez szerintem felfoghatatlanul gyönyörű.