Mindenki szerint jót akar az anyám, de mégis ilyeneket mond?

Anyám rettenetesen mérgező. Most jutottam el oda, hogy megszakítom vele a kapcsolatot. Kezdjük ott, hogy neki mondtam (írásban, mert egy hónapja már találkozni se vagyok hajlandó vele), majd megvárta, amíg apám hazaér és ő beszélt velem, még annyi sem volt benne hogy megoldja saját maga. Persze akkor be kéne látnia a hibáit...

Most mindenki a családból rám van szállva, hogy de ő jó ember és mindig jót akart dehát a szülő hibázik... De szerintem ezek nem hibák, ez a jelleme.

Osztogatta a pofonokat, nem érdemeltem meg. Ilyenekért, hogy el kellett intéznie nekem valami sulis dolgot és akkor nem tudott pihenni. Vagy amikor otthon hagytam a pénzt amit kaptam másik családtagtól, amiből vennünk kellett volna valamit (nála is volt pénz). Vagy csak azért mert féltem (szó szerint ezt mondta hogy ezt azért kapod mert félsz).

Nem tetszett neki semmi a külsőmön és ezt hangoztatta is. Dagadt vagyok (ő nálam is kövérebb), szarul öltözködöm, mert NEM DIVATOSAN (de ha csinosan ahogy ő akarta akkor meg az volt a baja hogy miért öltözök így ki), le akartam vágatni a hajamat, úgyis hosszú lett volna csak rövidebb és egy órát üvöltözött velen hogy én most tönkreteszem a hajamat, arra is beszólt mert keveset aludtam és karikás a szemem, mindennel baja volt és ezt hangoztatta is minden nap.

Mindenkinek kibeszél. A rosszakat mondja. Amikor bemutattam a barátomat, félrehívta és engem (meg a családot) szidott neki.

Minden apró hibámat felnagyította, ilyeneket, hogy nem hoztam el valamit mert elfelejtettem, vagy egy zöldségnek csak a felét ettem meg és a másik felét visszatettem a hűtőbe, szóval tényleg nem nagy dolgok.

Nem tisztelte egyáltalán a magánszférámat, felnőttként sem. Simán benyitott a fürdőbe, ha bent voltam, a szobámba mindennap bement kopogás nélkül, akkor is, ha az akkori párommal voltam. A táskámba nyúlt és talált benne pénzt és mondja nekem tudtad hogy mennyi pénzed van? (16 ezer ft volt) és nem értette hogy mi a baj ezzel.

Építő jellegű kritikát nem akart hallani soha, kihozta úgy hogy még én érezzem rosszul magam, ha bármiért szólni merek, bezzeg ha én egyszer nem tökéletesen ágyazok be vagy egy kanalat a mosogatóban hagyok azt hallgathatom órákig vagy évekkel később is.

Mai napig (illetve hát már ugye nem beszélünk, mondjuk úgy, hogy 27 éves koromig) bele akar szólni az életembe. Nem bírja elviselni, ha valamit nem tud rólam. Ha meg tud akkor csak a negatívat mondja rá, akkor is, ha boldog sztorit mesélek. Aztán ha úgy gondolja hogy valamit elcseszek és kiderül hogy tényleg, akkor hangoztatja, hogy ő megmondta.

Bántottak az iskolában és azzal próbált segíteni hogy elmondta hogy ez az én hibám és a szar személyiségem miatt nem bírnak.

Ezek közül lehet bármelyikre is azt mondani, hogy ő jót akart? Mert szerintem nem, nem értem, miért gondolják, hogy ő jót akart nekem...