Akik mérgező szülőkkel nőttek fel, azoknak sikerült lelkileg helyre jönniük?

Nekem mindig azt mondta apám, hogy 'kussoljak', sosem volt meghallgatva a véleményem, nekem sosem volt igazam, lehülyézett állandóan. A szokásos.

Alapvetően egyébként jó kedélyű, extrovertált ember vagyok imádom a barátaimat, a nagy társaságot, de sokszor idegen környezetben nagyon visszafogott vagyok. Szóval az, hogy valaki igazán megismerjen engem, nagyon sok idő. Nehezen nyílok meg, de már talán túl nehezen.

Diagnosztizáltam magamon ezt, hogy valószínűleg apám miatt vagyok ilyen, szóval tudatában vagyok ennek, mégsem nagyon tudok rajta változtatni.

Van egy egészséges önbizalmam, de lehet mélyen mégis azt hiszem, nekem sosincs igazam (?) ... 🤷‍♀️

Szóval, válasz a kérdésedre: sehogy.

Engem testileg/lelkileg bántott nevelőapám. Anyám sosem állt ki mellettem.

Bármit csináltam, sosem voltam elég neki. Ha baja volt, rajtam vezette le.

30 vagyok. 24évesen költöztem el, addig nem tudtam, mert konkrétan a diákmelón keresett pénzem is le kellett rakjam nekik

Pszichológushoz jártam. Ennek ellenére a mai napig semmi önbizalmam. Megfelelési kényszerem van, tisztaságmánia, bizalmatlanság mindenkivel.

A saját férjemmel nem merek veszekedni, mert félek hogy megüt, holott 1x nem emelt rám kezet.

A saját érzéseimet nem tudom kifejezni. Ha szeretnék valamit addig őrlődök rajta, míg ahelyett, hogy elmondanám, megbeszélnénk, inkább elengedem.

2 gyerekünk van. Vagy túlszeretem őket, hogy ne úgy nőljenek fel mint én, vagy ha felidegesítenek a szófogadatlanságukkal akkor ordítok velük. Mert ezt láttam. Hiába küzdök ellene.

Anyám mérgező. Apám meg követett el durva hibákat. Pszichológushoz járással jutottam el arra a pontra, hogy megszakítom velük a kapcsolatot. Nem ő mondta, hanem csak a segítségével rájöttem, hogy miattuk nincs önbizalmam. Egyelőre csak apámmal beszéltem, mert anyám nem volt hajlandó. Apám bocsánatot kért mindenért, de nem ismeri be, hogy ezeket mind elkövette, amit mondtam neki, nem így emlékszik azt mondja. Mivel ő amióta elköltöztem nem ártott nekem, csak régi traumáim vannak, és hajlandó volt bocsánatot kérni, vele tartani fogom valószínűleg a kapcsolatot. Nem most de majd később. Látok rajta megbánást. Anyám viszont... A szenvedélybetegségen kívül minden mérgező tulajdonságot hordoz. Hiába költöztem el, ugyanúgy bánt, csak már kevesebbszer van rá lehetősége. Neki írtam meg, hogy nem kell ő az életembe de még csak vissza sem írt, hanem apámat küldte rám.

Igazából rettenetesen szarul vagyok, úgy érzem a szívem ketté hasad, meg akarok halni konkrétan, de tudom, hogy amíg anyám az életemben van, addig nem tudok boldog lenni. Apámat sajnálom, de ha nem tartanék szünetet, ő sem gondolkozna el a dolgokon.

Kérdező, keress fel egy neked szimpatikus pszichológust és ha gyűjtöttél elég lelkierőt, a szüleidnek nevezett donorokra csapd rá egy életre az ajtót, a gyerekednek sem egy veszteség, ha nem látja őket. Neked meg még külön nagy nyereség!

Én is elég terhelt közegben nőttem fel és szerinted miért járok sématerápiára 29 évesen, család nélkül? Mert pont azért is, amiben felnőttem, amiatt sem volt 1 évnél hosszabb kapcsolatom, mivel nem tudtam úgy megbízni senkiben sem.

Nálunk anyának volt nagyon durva gyerekkora, nagyon keveset tudok róla, de amiket hallottam az nagyon rossz.

Ő tudomásom szerint 1-szer volt bent pszichiátrián, de, hogy hány éves volt akkor nem tudom, öngyilkossági kísérlet miatt.

Abban biztos vagyok, hogy a születésem előtt. (1 gyerek vagyok és 32 évesen szült)

Terápiára tudomásom szerint nem járt.

Ő mindig azt mondja, hogy a múlt már elmúlt és ott is kell hagyni. Szinte soha nem beszél ezekről.

És ő egy full normális felnőtt, nem látszanak ezek a gyerekkori traumák rajta.

Szóval igen, helyre lehet jönni!

Valakinek sikerül egyedül, valakinek segítség kell, valakinek meg segítség kéne és nem kér/kap.

A pszichológus nem árthat! Ha úgy érzed megpróbálnád akkor adj neki egy esélyt! Mert tényleg segít.

Nekem se sikerült. Állandóan noszogatom magam, hogy legalább pszichológushoz menjek, de félek tőle, hogy mit gondolhat, na hát ez a remek fobia is a szüleimtől jön persze. Se párkapcsolat, se barátok, se karrier és kifejezetten szar embernek tartom magam, mert úgy viselkedek sokszor, mint anyám, meg apám. Bárcsak meg se születtem volna állapotban vagyok mostanság.

25n