Mit szólnál, ha az egyetemista gyereked(lány, lassan 21 éves) bejelentené, hogy nyáron Németországba fesztivál(ok)on akar dolgozni? Megpróbálnád megakadályozni?

Lepontozhattok, de ettõl még az igazat mondom: attól nem lesz valaki önzõ “helikopterszülõ”, ha nem hagyja, hogy a gyereke hülyeséget csináljon.

Én ezt a saját bõrömön tapasztaltam, bár nem fesztiválon.

Ilyenekbe itthoni tapasztalat nélkül nem szabad belevágni.

Felnőtt ember, oda megy, ahová szeretne, nem kell beleszólnom, meg minősítgetnem pláne zsarolnom.

Ha hülyeséget csinál, majd tanul belőle, de ha tiltom, beszólok, csak azt érem el, hogy semmit nem mond el nekem.

Szerintem a tiltás és a zsarolás nem lehet egy jó szülő-gyerek kapcsolat alapja, főleg nem, ha a gyerek már felnőtt.

Megértem, hogy egy szülő aggódik ilyen helyzetben, nem feltétlenül támogatja, de ahogy írták előttem is, ha megtiltod, belezsarolod a maradásba, azzal csak azt éred el, hogy semmit nem akar majd a szülőjével megosztani, iszonyúan megrendül a bizalom. Képzeld el azt, hogy azzal szembesülsz, hogy a szülőd csak akkor támogat, csak akkor áll melletted, és csak akkor számíthatsz rá, ha mindent úgy csinálsz, ahogy mondja, ha "jó" gyerek vagy. Ezek után, ha valaha is bajba kerül, akár tényleg komoly segítségre szorul, nem mer majd tőled segítséget kérni, mert tudni fogja, hogy a te támogatásod és segítségnyújtásod nem feltétel nélküli.

Inkább beszélgess vele az érzéseidről. Mondd el neki, az utazás melyik aspektusain aggódsz leginkább, és hátha le tudjátok ezeket tisztázni úgy, hogy megnyugodj kicsit. Egyezzetek meg olyan "szabályokba", amik neked segítenének, hogy kevésbé stresszelj, amíg kint van (hívjon fel kétnaponta, vagy írjon minden nap egy-két sort, ilyesmik). Tisztázd le vele, hogy ha nagyon rosszul érzi magát, bármikor hazajöhet, nem szégyen, ha nem neki való a munka, stb, de direkt ne lohaszd a kedvét olyasmikkel, hogy "úgyis utálni fogod" vagy "nem fogod bírni".