Akik családi vállalkozásban dolgoznak, hogy bírjatok, hogy minden nap látjátok a szüleiteket?

Én így is látom minden nap a szüleimet. Nem mindenki olyan, hogy meg akar szabadulni a felmenőitől, mihelyett lehet. Anyámmal kifejezetten jó a kapcsolatom, és #1-hez hasonlóan mi is kétgenerációs házban élünk, és sokszor fordult már elő, hogy kisebb-nagyobb dolgokban segítettük egymást.

De ettől függetlenül egy családi vállalkozásban nem dolgoznék, és a leendő gyerekeimre sem kényszeríteném rá. Nem mondom, hogy minden esetben ez egy rossz dolog, de legtöbbször csak hátráltatja az embert, és szükségtelen konfliktusforrás. Egykori osztálytársak közül hárman is családi vállalkozásban dolgoznak. Ketten közülük masszívan alkoholisták, egyikük mértékelten. Egyikük sem beszélt arról, hogy boldog lenne a munkájában. Nyilván ha valakinek mondjuk pont ez lenne élete nagy álma, akkor biztos élvezné. De amikor kvázi kényszerítve van rá, és már 8 éves korától az van belesulykolva, hogy neki ott kell majd dolgozni, és "természetesen" nem is tanulhat más irányban, az azért nagyon vissza tudja vetni az ember lelkesedését.

Emellett a családtagokkal való alá-fölérendeltségi viszonyt sem tartom egészségesnek. Kapcsolaton belül is csak úgy kezdenék vállalkozásba, ha szigorúan társak lennénk, és nem lenne főnök-beosztott viszony.

7 évig dolgoztam családi vállalkozásban. Ez idő alatt még velük is éltem. Voltak pozitív és negatív oldalai is

Az, hogy minden nap találkoztunk még a munkahelyen is, nem zavart. Az már jobban, hogy ha a munkahelyen összezördültünk, akkor az otthon is érződött köztünk. Nem tudtuk szétválasztani a munkát a családi élettől. Sokszor előfordult, hogy a vasárnapi közös ebéd közben is a munkáról beszéltünk.