Felnőtt "gyereknek" hány év felett kellemetlen otthon lakni?

Akkortol, amikor megkerdezik ezt itt a gyakorin.:-)

Ha ez 50 evesen kovetkezik be akkor 50-tol, ha 19 evesen akkor akkprtol. Kulonben miert kerdezned?

20 évesen már el akartam költözni. 21 évesen konkrét terveim voltak, hogy végre elmenjek, de úgy alakult, hogy mégis maradtam. Akkor kicsit jobb volt a helyzet otthon. 24 évesen lett egy kapcsolatom (rövid volt), akkor kezdtek el a szüleim nagyon idegesíteni, mert minden alkalommal, amikor elmentem vele találkozni, vagy hazajöttem tőle, megkaptam, hogy "soha nem vagy itthon". Akkor úgy voltam vele, hogy oké, engem az sem érdekel, ha megszakadok a munkában, csak keresek valami jól fizetőt és lelépek. Aztán jött a covid. Akkor még jobban idegesítettek, mert MINDIG otthon voltak. Nekem olyan munkám volt, hogy muszáj volt bejárnom. Soha nem volt egy perc nyugtom sem, anyám bepánikolt a korlátozásoktól és nem engedett el sehova munkán kívül, vagyis persze elmehettem volna de akkor balhé van. Minden percemről be kellett számolnom. Keresgéltem a lehetőségeket, végül találtam egy külföldi határozott idejű munkát, 25 évesen elmentem. Visszajöttem, akkor már az utolsó napokban még kint kerestem munkát itthonra. Egy hónappal a hazaköltözésem után lett is. Akkor 26 voltam. Az albi árak lementek, szobát akartam bérelni. Elmentem randizni és anyám elkezdett hívogatni 10-kor, hogy mégis hol vagyok azonnal menjek haza. Akkor az addigi tervem módosult, mert addig úgy voltam vele, hogy oké megvárom a próbaidő végét és elköltözöm. De még az első munkanapomat sem vártam meg, kivettem egy szobát 3 nappal később. Volt nagy meglepődés, szegény soha többet nem tudott már kontrollálni engem.

Szerintem mindenki aki megteheti anyagilag, költözzön el 20 évesen legkésőbb, mert nekem már két éve, hogy leléptem de pszichológushoz járok, nagyon rosszat tett a mentális egészségemnek, hogy olyan sokáig otthon maradtam.

#23 Ez rajtad már nem fog segíteni, de én már 16-18 évesen is úgy oldottam meg az "anyám hív 10-kor" problémát, hogy megígértem, 10-re hazamegyek. És 9.55-kor telefonáltam, hogy most indulok, bocsánat, de 10.15-re tényleg otthon. Akkor már ők is aludtak volna, ezt párszor eljátszottam és anyám megmondta, hogy "nem érdekel, mikor jössz haza, csak ne telefonálgass nekem éjszaka".

Persze közrejátszott, hogy én már gimiben is kollégista voltam (nem is tudom elképzelni, hogy máshogy lehet átélni a kamaszkort, ha nem úgy, hogy csak a hétvége és plusz egy telefon a kontakt a szülőkkel), de nagyon hamar kijátszottam, hogy ne legyen takarodóm otthon. (Persze ha bármi munka volt, akkor otthon voltam, disznót vágni, fát hasábolni stb. tehát tudtak rám számítani a szüleim, de ha akár nő, akár társaság miatt leléptem, annyi érdekelte őket, hogy reggelre otthon legyek.)

Én 24 vagyok, szerencsére jó a viszonyom a szüleimmel, szóval egyikünknek sem probléma.

Barátnőm helybéli, városba nem akarunk költözni, itt meg nincs albérlet, úgyhogy maradt mindenki otthon.

Kevésbé rossz így, mintha oda költöznénk valamelyik családhoz.

Mivel családi vállalkozásban dolgozunk, így pl munkábajárásnál, pakolasnal előny is.

Konfliktus nincs, mondjuk én nem is csak a lábam lógatom otthon, az én részem én tartom karban, és az extra igényeimet is én finanszírozom. Anyum főz mert otthon van, szóval azt nekem nem kell, de természetesen adok a közösbe minden hónapban.

Alapvetően mindenki azon a nézőponton van, hogy inkább legyen ez, mint havonta több százezer forint elégetve, aztán majd ha úgy alakul, akkor innen tudunk lépni majd sajátba.

Logikusan szerintem, mint belepusztulni a munkába 20 évesen, mert mindenki azt sugallja, hogy gàz vagy, ha nem költözöl el. Persze, ha valakinek rossz a viszonya a családdal, az másik téma.