16-18 éves fiúk. Titeket így, kamaszként volt már, hogy anyátok megvert vagy felpofozott? Mikor kaptatok utoljára pofont vagy verést, mennyire gyakori ez így manapság?

Én kaptam és nem használt. Nem minden héten de kb havi szinten. Gyerek voltam!

Mindmáig rosszul esik, hogy szerintük ez jó nevelési módszer. Az volt a baj, hogy ők csak az általam generált mérgüket és tehetetlenségüket vezették le rajtam. Volt nyilván mikor megérdemeltem, de éreztem hogy ez inkább miattuk van, mert ők idegesek stb. Nem azért, hogy megtanuljak valamit is belőle.

Gyerek voltam nem hülye! Ezt sok szülő nem tudja, és azért nem ér el vele sokszor semmit a saját gyerekével.

Sokszor megérzem más szülőkön is, amikor így ütik meg a gyereket.

Nincs ugyan gyermekem, de megérzem mind a mai napig, ha egy szülő a saját érzelmei miatt teszi ezt és én éppen jelen vagyok.

Ahogy nőttem ritkábbak lettek ezek. Talán olyan húsz éves lehettem mikor utoljára kaptam pofont. De lehet fiatalabb.

Sajnos nem tudtam hogy tulajdonképp mit is várnak tőlem, mert soha nem úgy viselkedtek velem, hogy értsem.

Most felnőtt fejjel, 13 rég külön élés után jöttem rá, hogy mit is vártak volna tőlem.

Tiszteletet.

Nem tudtam megadni nekik, mert nem tudtak egymással sem normálisan beszélni legtöbb esetben.

Aztán sikerült ezt is megtanulnom persze másoktól. És amióta tisztelem őket, egész jó lett a kapcsolatunk.

Minden jobb lett.

34/N

Keresek Olyan lányt, nőt aki rendszeresen megverne, megalazna 1férfit!

Nem fogja megbánni! Nem április 1tréfa!

13-14 éves korunk körül kaptunk utoljára nyakon húzást, azóta egyszer sem, nyilván már nem is engednénk (én speciel 27 éves vagyok).

És igen, nekünk is normális anyánk volt, kedves hármas, akit azóta is nagyon szeretünk és jó szívvel gondolunk a gyerekkorunkra. Nem mindenki lesz lelkibeteg egy pofontól.

20

Van amikor igen. Egy pofon nem megverés

Sajnos nem, de kilátásba helyezte a dolgot. Pedig néha kijárt volna egy méretes pofon. A bátyámon egyszer eltörte a seprű nyelét, (jót nevettünk) - viszont a haláláig nagyon szerettük őt. A pofonok osztogatásában, az irányomban mindig a bátyám volt az illetékes. Húsz évvel később megkérdeztem, hogy akarja-e, hogy összemérjük az erőnket. Nem akarta.

Szerintem nem kell túllihegni a nevelési célú pofonokat. Egy-egy pofon kijár a szemtelen, pimasz nagyszájú gyereknek, (lányoknak duplán!) Sokkal jobb egy szerető pofon a szülőktől, mint egy kegyetlen csapás az élettől!