A szüleim nem értenek meg soha semmibe,mit tegyek?

Én értelek kérdező, sokan jó tanácsot adtak itt neked.

Elsősorban magad kell összeszedned, aki átélt olyasmit mit te, az tudja hogy ez baromi nehéz.

Engem mindig csúfoltak a származásom miatt (félig cigány vagyok) ez valami olyasmi, amiről végképp nem tehetek, és változtatni se tudok rajta. Nálam is elérték már kiskoromban, hogy utáljam magam, én erre emlékszem mindig erősen, hogy gyülöltem azt hogy cigány vagyok, gyülöltem magam, pedig engem a szüleim nagyon szerettek. A kis hercegnőjük voltam, ha csúfoltak, vagy bántottak, volt olyan hogy konkrétan megütöttek, anyám idegesen bement az iskolába, és az összes tanárt lebasta aki ezt mind elnézte. Az összes csúfoló, bántalmazó gyerek szüleit felkereste, konkretan vendettát indított... Bár őszintén, ez inkább olaj volt a tűzre. De, én úgy éreztem, hogy kiállnak értem, szeretnek engem, pedig szerethetetlen vagyok.

Középsuliban változott meg minden, de nem jó irányba. Mindent megtettem, hogy szeressenek, én voltam a kis kva az iskolában, mert amúgy szép voltam és a fiúk azért szerettek, ezt azonosítottam a szeretettel, barátsággal. Nyílvan, könnyen kapható voltam, így kihasználtak. "Menő" csaj lettem, a menő emberekkel lógtam, befolyásolható voltam, ezek nem voltak igazán jó barátságok. Senki se tanult köztünk, mert az ciki, cigizni meg füvezni menő, aztán mivel kezelhetetlen voltam és anyám úgy ítélte hogy rossz társaságban vagyok, elköltözünk. Akkor jöttem rá igazán hogy leszarnak engem ezek az emberek, mert még csak nem is érdeklődtek felőlem, nekem pedig a költözés nagyon fájt mert "elveszíthetem" őket. De hát, ők nem sírtak utánam.

Na, hát még rengeteg minden történt utána, elkallódtam, a sulit se tettem le, elhíztam, önbizalom hiányos voltam, depressziós. Mindig rossz emberek társaságát kerestem, pedig ugye nekem a szüleim nem szarták le az életemet, mindent meghallgattak, mindig közbeléptek, támogattak.

Olyan 19-éves koromban kezdtem én összeszedni magam, most vagyok 27.

Van férjem, saját háztartásunk, 6-éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen, ahol amúgy szeretnek engem. Lettek jó barátaim, de nagyon kevés, ami nem is baj. A férjem a világ legjobb embere, én nagyon szerencsés vagyok. Ő húzott fel magához igazán, és jártam pszichológushoz is, mikor rájöttem hogy ide már az is kellene. Azóta több önbizalmam van, rengeteg dologban segített.

Még van pár dolog, amit szeretnék bepótolni. Pl szeretnék egy szakmát, vagy valamilyen képzést elvégezni. Szeretnék teljesen lefogyni, egészséges szeretnék lenni. Én ezzel küzdök most nagyon, a fogyással. Na meg, sajnos a baba se jön össze és ugyan nem azon múlik, hogy molett vagyok, mert annyira nem vagyok az, hogy ne lehessen ettől teherbeesni. De azért biztosan segítene, ha még még fogynék.

Már sajnos az inszeminaciónál járunk, úgy, hogy konkrétan egyikönknek sincsen bajunk, valamiért mégse sikerül.

Most ezzel küzdünk, mint egy pár.

De, ha valaki 8-éve azt mondta volna, hogy nyugodjál meg, minden rendben lesz, lesz társad, lesznek normális barataid, normális munkád annak ellenere hogy nincs szakmád, ráadásul a származásom is elfogom fogadni, nem is hittem volna el.

Tehát én is ezt mondom neked. Azonosítottad a problémát. Rosszul érzed magad, kiközösítve érzed magad, úgy érzed a szüleid nem megfelelően kezelik/kezelték a problémád. Konkrétan megfogalmaztad, mi a bajod.

Ezen már így lehet változtatni, beszélj a szüleiddel, hiányolod a kiállast, még ha hülyének is néznek, legalább elmondtad. Sokat segít, hidd el.

Fogadd el, hogy nem mindenki kedves egy munkahelyen, az is lehet már te is a kákán keresed a csomót, azt hiszed mindenki téged akar kiutálni, de egy munkahelyen nem az a dolgod feltétlenül, hogy barátkozz, ott pénzt kell keresni.

Legyen hobbid, nekem most az a hobbim, hogy edzőterembe járok, edzek a férjemmel, ajánlom neked is a sportot, bármiféle sportot, úgy érzem ilyen helyeken van összetartás, és ráadásul saját szemeddel látod az eredményét a változásnak, a testeden. Engem még soha nem gúnyoltak ki egy edzőteremben, mindig támogatással fordultak felém hiszen leszeretnék fogyni, ez elismerésre méltó.

Bár, én 27-éves vagyok engem amúgy se csúfolgatnak már, furcsa is lenne hogy egy felnőtt nőt felnőtt emberek "csúfolgatnak" de már simán kitudok állni magamért. Meg hát furcsa is lenne, a férjem ilyesmit nem is tűrne el.

Hát, bocsi hogy hosszú lett, hátha a saját tapasztalatom elbeszélésével segítettem valamit.

"Egész általános iskolás koromban b*sztattak,kiközösítettek,meg középiskolában is. Bántalmaztak,csúfoltak,megutáltattak mindenkivel,megaláztak,kiszúrtak velem mindig."

Mert olyan személyiséged volt, értékrended, ami tudat alatt szúrta a szemüket, és nem illett bele az ő világnézetükbe, és a megítélésükbe rólad.

"barátaim alig vannak,azokat se nagyon érdeklem,lenézőek meg távolságtartóak velem az emberek."

Nincsenek barátaid. Max beleképzeled azt a kapcsolatba, mint rossz barátságok, de egyszerűen nem barátságok. Te szeretnéd, hogy az legyen, és emiatt rossznak ítéled meg, pedig ezek jó kapcsolatok lehetnének, csak nem barátságra, ahhoz ők túl igénytelenek még.

Azért távolságtartóak, mert érzik belőled, hogy közelednél, és minőségibbé tennéd a kapcsolatot, ami számukra kellemetlen, túl erős.

"Vagy egy ideig normálisak aztán hirtelen eltávolodnak,bezzeg mással nem ilyenek."

Ez sincs így. Normálisak, mert te így ítéled meg, és te is úgy viszonyulsz hozzájuk, de ahogy neked más irányba folytatódik a kapcsolat minőségi kiteljesítése, addig ők is érzik belül ezt, hogy te valami mást szeretnél, mint ők, ezért ösztönösen az általuk érzett középpont másik oldalára céloznak, hogy egyensúlyozzák, amit tőled tapasztalnak, amit te eltávolodásnak élsz meg. Mással is ilyenek lennének, de ők egymás közt ugyancsak ezt a felszínes játékot és rendszert teremtik meg, ami passzol egymással, veled pedig nem, mert nem a saját rétegedet célzod meg. Mintha egy kutya egy bogárral akarna játszani. A bogár nem tart azon a szinten, hogy felfogja mi az érték, mint az öröm, a játék, szeretet, amit a kutya már ismer, ezért abogár menekülni fog, ha a kutya játszani kezd mellette.

"Semmibe néznek,lesz*rnak,kétszínű velem mindenki"

Egymással is. Csak nekik ez normális, és ők is azok, ezért nem verik nagy dobra. És most nem azt mondom, hogy te túlérzékeny lennél, hanem, nem tudod kezelni ezeket a gátakat. Lehetetlen elvárásaid vannak sok ember felé, egyszerűen, mert még nem tart ott, ahol te, de te azt szeretnéd, hogy a te szinteden foglalkozzanak veled. Nem leszarnak téged, csak figyelmetlenek, felszínesek a te szemedben, ezért te őket leszarósnak ítéled meg.

Volt ismerősöm, aki minden embert már abszolút önzőnek és leszarósnak látott, már azt is, akiben több figyelmesség és önzetlenség volt, mint amit ő felfogni képes lett volna, csak mert máshogy működött, mint ő.

Attól még, hogy te őket így éled meg, nem azok, max hozzád képest azok, vagy objektíve azok, de nem tehetnek róla, ahogy a kutya sem tehet aórrl, hogy sáros lábbal rád ugrik, mert nem tudja, hogy árt vele, neki az normális.

"pedig igyekszek normális lenni,de hiába."

Más vagy. A te normalitásod nem lesz jó nekik. Ha túl okos vagy, és túl mély, akkor nem lesz meg a kiteljesedett közös csatorna másokkal, mert ha még inkább arra törekedsz, hogy abszolút szempontból legyél "normális", akkor csak még kevésbé leszel általuk elfogadva, mert még messzebb kerülsz tőlük.

Ez az egyik nagy baj. Ezt lehet fel kéne fedezd az életedben.

"Ugyanúgy semmibe néznek a lányok is,inkább mással jönnek össze,közben meg az illető se néz ki hű de jól,meg egy gyökér f*sz,akkor mit kell azokon enni?"

Menj olyan helyre, ahol nem ismernek téged. Nincs egy pszichológiai háttér bennük rólad. Teljesen más lesz a felállás.

"miért vagyok ilyen..hát csodálkoznak? Őszintén mi jó történt az életemben,minek örüljek?"

A szüleid teljesen más nézőpontban élnek, mint te. Amikor ki vannak akadva, az majdnem ugyanolyan rossz, mint amikor te azt kérded "hát csodálkoznak?". Mindkettő ugyan az; a másik oldal másságával nem tisztában levés. Mintha csak a ti oldalatok lenne. Egyik sem igaz, illetve mindkettő az. Nekik nem kéne kiakadni, de neked, mint értelmesebbnek, illene tudnod, hogy a kisebb, fejletlenebb elmék hajlamosak nagyon máshogy látni, mint érdemes lenne.

A te nézőpontod, hogy te minek örülsz. Hogy ők miért vannak kiakadva, az övék. Inkább azon gondolkodnék, miért a ruháid és csóróságod hozod fel, amikor a barátnőtlenségről írsz.

Valóban nehéz lehet örülni dolgoknak, ha te magad sem tudod, mi az igazi érték, csak azt érzed, hogy benned több van, mint másokban, amit elutasítanak.

"Ezt ha tudatom velük egy éppészérvet nem bírnak fel dobni"

Azt mondod itt az ideje, hogy ne akarj velük a te szinteden vitázni? Jó ötlet!

"Szóval annyi szerencsém meg örömöm van,mint egy marék molylepkének"

Én azt javaslom ne a betonban áss aranyért. Ne ott keresd a hozzád hasonló embereket, és belőlük igényeld a te értékeidet, akikből nem kaphatod meg, és ezt tudod is. Ez meg fogja oldani az öröm problémát is, és a szerencse problémát. A sors nem tud neked szerencsét adni, ha olyat keresel valahol, ami nincs. Akkor nem lehet szerencséd, mert a 0% esélyt, nem lehet felvinni 100-ra. ://

Utolsó, egyetértek azzal, amit te írtál, én is ebben vagyok.

Viszont akkor hol ismerkedjek/barátkozzak tizenpár évesen, ha szinte csak ilyen emberek vannak?

Ez eddig rendben van. Hobbitársaim, ismerőseim vannak, van közösségünk is, de velük csak a neten beszélek ha van téma pár naponta, ha nincs, akkor, ritkábban, illetve néha eljutunk közösen űzni a hobbit.

Rengetegen ismernek és jóban vagyunk, összefutunk ott, ahol a hobbit űzzük, de azon túl ritkán bonyolódunk más beszélgetésbe, max évente 1x-2x csinálunk együtt mást.

Én inkább barátnőtől akarom megkapni ezt a törődést és itt jön a probléma, amikor beleszaladok azokba, amit 43 írt.

Tájékozott vagyok, sok mindennel foglalkozok, érdekesnek tartom magam, de a legtöbb korombeli lányt nem érdekli semmi, sőtt, szinte gáznak érzik, ha megismernek valami új dolgot.

A legtöbben buták és felszínesek is + a tisztelet és az illem viszonzása idegen számukra..

Ez most szörnyen boomeresen hangzott, de úgy értem, hogy akaratukon kivül rettentő bunkók, figyelmetlenek és még fel sem vállalják ezt.

Illetve hamis önképük van, elhiszik, hogy ők milyen okosak, közben egy nézeteltérésnél 1 racionális érvet sem tudnak felhozni, csak a hiszti..

Jaa, az előbbi megvan, elvagyok, több nem is kell.

Az ismerkedés meg tényleg nem lehetlen, eddig is volt valakim mindig, de már fárasztó szűrni a sok degeneráltat, ráadásul minden kapcsolat után csak egyre több elvárásom lesz, hogy máskor ne legyen gond azokból, amiből eddig volt, szóval egyre csak nehezebb..