Hogyan viselkedik a gyerekével egy olyan édesanya, aki megbánta, hogy világra hozta?

Nekem egy kolléganőm volt így, az anyja bevallottan nem akarta őt (60-as évek elején született), nem akart az anyja egyáltalán egy gyereket sem. A férjével ezt előre nem tisztázták, férj azt mondta, elhagyja, ezért mégis bevállalt egy gyereket, na ő lett a kolléganőm.

Amit tudok, hogy sajnos (pedig aranyszívű, rendes nő), de valahogy csak egy diszfunkcionális családot tudott összekalapálni, két ma már negyven felé ballagó, mentálisan fura lánygyerekkel. Nekem egyszer elmondta, hogy végigkísérte, hogy az anyja nem szereti, az anyja ki is mondta annak idején (menj innen, nem szeretlek), kiskora óta ilyen emlékei vannak. Amit még tudok, hogy ahányszor az anyjáról beszél, könnybe lábad a szeme, olyan fokú önsajnálat van szegényben. Azt hitte, amikor az anyja majd meghal, akkor ő lenyugszik lassan, de ennek már 10 éve, és még mindig elsírja magát, ha beszélgetünk, hogy őt nem szerette az anyukája.

Én mást így nem ismerek, aki ilyen cipőben jár.

Az én anyám nem vallaná be semmi pénzért, hogy nem akart, de voltak jelek.

1. Sose játszott velem, azt mondta ez van, ő mindig utált játszani.

2. Soha nem tanult velem, az szerinte a tanárok dolga, ha nincs házim, így jártam.

3. Hajnalig ült a szomszédunknál, én még nem mertem otthon egyedül aludni, így én ott aludtam az asztalon, míg ők beszélgettek.

4. Soha nem főzött, a mekiben, vagy az iskolában ettem, reggelit, vacsit a fornetti biztosította.

5. Mellettem (az ágyamtól 2 méterre a földön) szexelt a csávójával, dacból nem akartam aludni, mert rosszul voltam a tudattól, erre felpofozott.

Reggelig tudnám sorolni, de ennyi elég betekintésnek.

en a sajat peldamat tudom mondani.

akkoris ha lesz itt aki lepontoz.

en 34 vagyok. van egy 17 honapos kislanyom. az apukajaval 7 eve vagyunk egyutt.

egyszer szetmentunk, elkoltoztem vissza sirta magat a parom, es addig nem de par hetre ra amikor azt mondtam megnezzuk hogy alakul, teherbe estem.

Mivel mindketten mar elveztuk az egyetemet regen es jo allasunk van es nem vagyok hiva a gyerek elvetetesnek (persze mindenki sajat maga döntse el) . Most itt van. 17 honapos. Igen, szeretem imadom es mindent megteszek erte DE ha ujra dönthetnek anno nemfogadom vissza a paromat.

Nem erzem ugy hogy jelenleg anya legyek - akkoris ha az vagyok megallom a helyem, szepen fejlodik mindene megvan. estenkent neha pityergek egyedul mert ugy erzem kihagyok sokmindent, a baratnoim szorakozni jarnak, moziba, buliba elvezik a fiatalsagukat. En otthon vagyok a kicsivel, novembertol dolgozom megint.

egy biztos, sosem fogom vele ereztetni ezt. miert szenvedjen o egy masodpercet is azert mert az anyja hulye volt.

nem ertem az olyan anyakat akik a gyereken elik ki a dühüket, frusztraciojukat. ott a lehetoseg a gyereket orokbe adatni, annyi ember van akinek nem lehet gyereke es jo szive van...

Sok ilyen no van egyebkent, ismerek is 1-2ot illetve olvasom sokszor forumokon. kar hogy tabu tema mert megkonnyebbul az ember ha errol beszelhet es egybol mashogy latja a temat