Mit tehetnék? Apám agyon fog verni, kijelentette.

A történet a következő:

Volt a nagymamám háza előtt egy meggyfa, ami kissé belógott az egyik vezetékbe (állítólag), emiatt húgom és a férje úgy döntöttek, kivágják.

Meg is történt, viszont ugyanazzal a lendülettel bevitték az udvarra, és kijelentette testvérem, hogy nekem kell apró darabokra vágnom és bezsákolnom, egymagam, azt a rengeteg mennyiséget. A szüleim teljes mértékben egyetértenek vele/velük, ahogy az egyetlen, még élő nagyszülőm is.

A probléma az, hogy hónapokkal ezelőtt, amikor először került szóba a téma, megígértettem mindenkivel, hogy nekem egy ágat sem kell keresztbe tennem ez ügyben, mert rengeteg egyéb dolgom akad a ház körül, főleg a beteg, magatehetetlen nagymamámat támogatom, segítek neki, gondozom minden nap. (Teszem mindezt súlyos pszichés betegségekkel küzdve, gyógykezelés alatt, de fizikálisan sem vagyok teljesen rendben.)

Tehát állítják, nem emlékeznek az általam lefixáltakra (...), ráadásul SZERINTEM értelmesebb megoldás lenne ekkora famennyiségnél egyszerűen utánfutóra tenni az egészet, és elszállíttatni valakivel, nem pedig 30 centisekre darabolni, ami végeláthatatlan és szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik, hiszen néhol vastag, máshol pedig ágas-bogas, rengeteg, stb.

Szóval, beszéltem édesanyámmal erről hosszabban is, és ő felvetette, hogy besegít a munkába, amit nem utasítottam el, habár tudom, hogy ő sokat dolgozik, és nincs messze a nyugdíjas kortól.

Megtudta ezt apám, és eleinte csak morgolódott, de amikor újra (pár nappal később) szóba hoztam, dühbe gurult, és emelt, indulatos hangon kijelentette, hogy agyon fog verni, ha megtudja, hogy hagyom, hogy anyukám egy ágat is megemeljen, még az esetben is, ha az ágvágás nagyobb részét én végzem. Hozzátette, biztos lehetek benne, szó nélkül fog ütni és rúgni, amíg végem nem lesz. Először a fejemet veri szét, és majd, ha a földön fekszem, rugdosni fog mindenhol.

Előre félek mindettől, mert édesapám bivalyerős ember, tényleg, párját ritkító módon. Ráadásul, azt is mondta apa, hogy addig nem mehetek haza, a szülői házba, látogatóba, amíg faág hever az udvaron.

Vagyis, ezek után, holtpontra jutottam, abszolút nem tudom, mit tehetnék, de az biztos, hogy nem vonhatom be anyát. A szívem is ezt súgja, nem csak apám kemény fenyegetése miatt, hanem "érzem és tudom" mindezt, van annyi lelkiismeretem.

Azon gondolkodom, lefotózom, és feladom hirdetésben, hogy akár még fizetek is, csak vigyék el, ahogy van.

(Plusz, húgom férjének a nagyapja "foglalkozik" néha utánfutóval való szállítással, ez is egy ötlet...)