Másnak is ilyen a viszonya az apjával?

Apámmal nagyon távolságtartóak vagyunk, ezt részben ő nevelte belém. Amikor egészen kicsi voltam még tudott apaként működni: közös programokat csinált, megtanított úszni, biciklizni, fociztunk,.., aztán amikor olyan 10 éves lettem mintha minden megváltozott volna. Távolságtartó lett, rideg, nem beszélgetett velem szinte semmit, és ami a legrosszabb, hogy bármit elkezdtem, arra nem volt egy jó szava, sőt mindig megjegyezte, hogy soha nem leszek benne tehetséges. Zenéltem 10 évig, rengeteg fellépés volt és ő egyre sem jött el, de sokat szerepeltem máshol is, egyet sem látott. Soha nem mondta még nekem, hogy büszke lenne rám.

Azóta eltelt az idő, felnőttem, elköltöztem, megházasodtam és már néha olyan, mintha idegenek lennénk egymásnak. Amikor megyünk látogatóba olyan stresszes az egész, főleg amikor kettesben vagyok vele. Hülye, felszínes dolgokról csevegünk, mint két ismeretlen egy buszmegállóban.

Hamarosan unokája lesz, most mintha közeledne kicsit, ajándékokat vesz, pénzt ad, stb, de akkor is idegennek érzem. Ez szerintem már nem változik.

Miért történhetett ez? Miért hagyott fel az apa szereppel? Én 10 évesen nem tehettem semmiről. Annyira haragszom rá, mert kellett volna egy APA az életembe és ő ezt megtagadta. Egész hátralévő életemben stigmaként viselem ennek a nyomait. Miért?