Kivel neveltetnétek fel a gyereketeket, ha csak ez a két opció létezne?
Egyébként egy csomó diszfunkcionális család jó anyagi körülmények között él, kívülről minden szép és jó - a gyerek tiszta ruhában jár, rendszeresen megy suliba, nem éhezik. Ekkor mindenki lesüti a szemét, ha bántalmazva van, mert egyrészt nem is tudják sokan, hogy mi az a személyiségzavar vagy autizmus, másrészt nem akarják beleütni az orrukat. Az utóbbi érthető is, mert az autista szülő tűnhet úgy, hogy csak rossz napja van. A nárcisztikus elizolálja a gyerekét vagy megfenyegeti, hogy senkinek sem szólhat. De az emberek ennél sokkal közönyösebbek, ha látják is, hogy ráüt valaki a gyerekére, akkor max. annyit mondanak, hogy “nem akarunk beleszólni a nevelésbe”.
A gyámügy azokkal foglalkozik, akik éheznek, nem járnak iskolába, láthatóan rossz életkörülményekben élnek, mert a gyermekorvoshoz nem jár viszik kontrollra, hiányoznak az iskolában, rossz a megjelenésük, mert kék és lilafoltosak lesznek, miután összeveri őket a szülő. Kizárólag ilyen ügyekkel foglalkozik a gyámügy. Az ugyanúgy bántalmazott, de középosztálybeli gyerekek ügyeit nem vizsgálják meg, el sem jut a gyámügyig az eset.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Aha, szóval tisztán elméleti a kérdés.
Akkor a pszichoedukáció jegyében tegyük hozzá, hogy aki autista, az lehet, hogy csak úgy van rajta a spektrumon, hogy a hétköznapi életben senkinek (saját magának sem) fel sem tűnik, hogy az, mert semmi különös gondja nincs, épp csak "műszerekkel" kimutathatóan autista, aki meg rácsap a gyereke fenekére, az még messze nem biztos, hogy "bántalmaz", úgyhogy ha ilyet látunk, nem kell mindjárt a gyámügyet hívni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#3 Ez nem igaz.Egyáltalán nem erőszakos minden pszichopata.Sőt, megfigyelték, hogy rengeteg pszichopata van magas társadalmi presztízsű állásokban, mint például orvos, ügyvéd, sikeres üzletember, politikus.
Ez jellemző a pszichopatákra: nem tanul, nem szeret, nem szorong.
Ebből nem következik, hogy erőszakosak is.Sőt, a pszichopaták kiválóan felmérik milyen helyzetben hogy kell viselkedni, és meg is teszik.Csak közben nem éreznek semmit.Pl. őszintének tűnően részvétet nyilvánít, mert meghalt a rokonod, de igazából nem érez ezzel kapcsolatban semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!