Mi a véleményetek erről?

Ez ok arra hogy kiváltsa később azt az érzést, hogy a gyerek nem képes szeretni az anyját és sosem akarja látni többet, haragszik rá?

Sosem akarod latni többet az anyádat, mrrt megszorította a csuklód? :D ember...

Nem, szerintem ez nem lehet ok. Szerintem ez a szülő hibáztatása.

Nem hiszek benne, hogy egy gyereket verni kéne, viszont előfordult, hogy kiskoromban kaptam a valagamra anyámtól, mégsem jut eszembe, hogy emiatt ne szeressem. Igaz, én egészséges lelkületű ember vagyok szerencsére.

Ilyen erővel bármin halálosan megsértődhetnél és megszakíthatnád a kapcsolatot.

Pont ezekre van a megbeszélés,bocsánatkérés, stb. Nem dobunk el valakit ilyen piszlicsáré indokkal. Mondom ezt úgy, hogy en nem tartom az egyik szülőmmel a kapcsolatot, de nem azért basszus, mert megszorított egyszer...

Figyu, az utolsó gondolatra reagálnék előbb: Akinél jó a kapcsolat, az nem fog írni róla. Ezert aztán, ha a témában keresel, vagy csak úgy elédjön a téma neten, vagy az életben, akkor panaszt fogsz olvasni, hallani. Ez adhat olyan illúziót, hogy sokaknál gond van. Nem, hanem erről lehet többet olvasni.

Ami jó, arról nem írnak annyit. Szeretem az anyukámat, ő engem, írja, és megdöbben, ha valahol máshogy van,.sokszor el is kezdi az áldozathibáztatást.

Engem anyukám többször megpofozott a 20 év alatt amit együtt töltöttünk. A többször az cs annyit jelent, hogy mondjuk 3-szor, 20 év alatt! Egyik olyan volt, hogy ígertem felhívom, nem hívtam, ő meg majdnem infarktust kapott. (Csak vezetékes volt.)

Volt olyan, hogy az idegét rajtam töltötte ki, ugatott velem, aztan bocsánatot kért.

Most tenyleg nem térek ki reazleteiben hogy ezzel szemben hányazor sokkal többször, bolt jó hozzám, ápolt amikor beteg voltam, ruhákat varrt nekem, együtt nevettünk, megölelt, csavarta a hajam, főzte a kedvencem, meg millió ilyen kedves dolog a 20 év alatt.

Amikor elköltöztem otthonról, felnőtt életet kezdtem élni, csaladom lett, na akkor vált gonosszá, iriggyé, de úgy általában az egész személyisége megváltozott, gonoszkodó, szemtelen, sőt pofátlan, szeretetlen, meg sem ölelt, es elhiheted, anonim vagyunk, leírnám ha én lennék az oka, de nem én voltam. Talan a szemelyisége ahogy idősödött,vagy a rossz házasság keserűsége, azt is ránk verte, hogy mi mondtuk hogy ne valjon el, miattunk gyerekek miatt nem valt el, könyörögtünk NEKIK hogy váljanak el! Nagyon sokat és csúnyán veszekedtek. Nemcsak rossz erzes hanem ciki is volt, mert tarsas ház, MINDENT hallottak a szomszédok sokat szegyenkeztünk emiatt.

Felnőtt koromban elkezdett az anyam hazudozni rólam. Fogott egy százalék tényt, 90%-ot hozzá költött, pataliat csapott felpanaszolt apámnak, ő meg beszopta, hogy elromlottam. Nem mondta, hanem neki is megvaltozott a viselkedése. Szóval toxic lett mind a kettő, és én mentem pszichológushoz, nem ők, és a terapeuta VÉGÜL javasolta, hogy inkabb szüntessem meg velük a kapcsolatot, mert már mi dent megpróbáltam, de csak a saját egészségem és a családom bánta.Tul a 4. X-en az vette el a fel életenergiámat, hogy, a hülyeségeket, a szarkeverést kivédjem, cáfoljam, feldolgozzam.

Két éve nem beszélek a szüleimmel mert odáig mentek már hogy a ferjemmel is teljesen elszemtelenedtek, nem csak velem. Kiabáltak vele, es azt mondták NEKI, hogy üzenik nekem, hogy ki vagyok tagadva! Es miért kerdezte a ferjem, erre üvöltöttek, hogy ja ez már nem oké mi, mert kéne az örökség?! Na itt allt össze a kép hogy miért kötözködtek askálódtak evekig, mert alkottak maguknak egy ilyen humbugot.

Ez nekik olyan szórakoztató volt, a kapcsolatuk picit jobb is lett, a közös ellenségtől, hogy generáltak rám egy hálátlan gyerek imidzset, es úgy kepzeld el, soha nem bántottam őket!

Amióta nem beszélünk, jobban vagyok, mind testileg mind lelkileg.

Kiemelném hogy évtizedekig gyötörtek,mire raszántam magam, hogy megszakítom velük a kapcsolatot.

Én úgy terveztem az életemet, hogy őket ápolni, gondozni fogom. Ma úgy vagyok hogy SEMMOT sem akarok tudni róluk, azt sem, ha megbetegednek, azt sem ha meghalnak. Van tesóm, ő szent, ő gondoskodik majd róluk, ha arra kerül a sor, mondták egyszer nekem indokolatlan döjffel, amikor reszletesen elmondtam mit erzek irántuk, ezt is, majdnemhogy kimondták hogy nem számítok, a tesóm meg a felesége aki OLYAN, MINTHA A LÁNYUK LENNE, s mivel nem ugrottam, ismetelgetni kezdte a gonosszá vált anyám. Ea mondom, ezt így maguktól alkották meg egy démont helyettem en passzívan csak megkaptam ezeket

Szerintem a tesóm es a felesége csinalta ezeket, de nem is érdekel. Tették. Az en gyerekkori nagyon kedves anyukám es apukám akiket a mai napig szeretek, annyira, hogy nem bántom őket, csak ők nem szeretnek.

Az egesz ottani gyerekkori családommalmeg kellwtt szakítanom a kapcsolatot, mert a nyakamta jártak ea tenyleg órakat vett el es sok életerőt, a hazugságokat cáfolgatni, es a gonoszságot és árvaságot emészteni.

Bocs hogy hosszú voltam. Nem helyes a gyereket bántani szokással.

De igy valaszoltam hogy nem gyerekkoromban bántottak hanem felnőtt koromban es ez az amiert "haragszom", de mar nem dühvel, meg kétségbeeséssel. Elképzelhetőnek tartom hogy valakinek jó viszonya legyen a fakanalazó anyukával, es nem haragszik.

RENGETEGET kell bántani egy gyereket ahhoz, hogy az ősbozalma megszűnjön, es igazából megharagudjon végérvényesen.

Szeretem a szüleimet, tették amit tudtak, tele voltak ők is traumákkal a saját gyerekkoruk és a szüleik mikormilyen élete miatt.

Te is szeresd önmagad és bocsáss meg nekik, mást úgysem tehetsz.