Mi vehet rá egy anyát, hogy elhagyja a gyerekét?

2 ilyenről tudok "személyes" tapasztalatot mondani:

1: Közeli családtag: még nem volt 2 éves, amikor az anyja otthagyta az apjára (1930-ban), mert "önmegvalósítani és karriert akart" Valójában lelépett a szeretőjével, majd egy másikkal és így tovább.

2: Munkatársam unokáját passzolta le az anyja. Ez már a 2000res években volt. Mondták az anyukának, hogy a baba súlyosan fogyatékos lesz, ajánlották, hogy vetesse el. Ő megtartotta, mert hátha mégsem. Hát sajnos nagyon is az lett. Testileg és szellemileg is, sosem tanult meg beszélni, járni. Pici korában intézetbe adták, az apuka hordta haza hétvégékre. Anyukának lett később egészséges gyereke, így az elsőszülöttje finoman fogalmazva teljesen háttérbe került egészen a haláláig. Rengeteget szenvedett szegény gyerek születésétől a haláláig.

Közvetlen környezetemben két ilyen eset volt.

Az egyik, férjem beosztottjának a felesége (összejártunk amúgy). Ott a nőt beszélte rá a rokonság, hogy "gyerek az kell", persze 20 évesen már szült. 2 éves volt a kislány, amikor lelépett, papíron is lemondott a gyerekről, apuka egy elvált, szintén gyerekes nővel jött össze, és együtt felnevelték. (Anyuka azóta is külföldön él).

A másik egy kolléganőm lánya volt, egyetem alatt szült, mindent gyorsan akart, férjet, gyereket, megkapta, aztán rájött a kislánya 1 éves korában, hogy bocsánat, ez őt mégsem teszi boldoggá. Elment. Apuka négy évig egyedül nevelte a gyereket, aztán találkozott egy nővel, megházasodtak, lett két közös gyerekük is, a nőnek nagyon jó a kapcsolata a mostohalányával, szeretik egymást. (Vér szerinti anyuka pedig önmegvalósít, most éppen valami könyvet ír, a gyereket nem látta 15 éve.)