Mit tehetnék még?
Az apuról lenne szó. Nagyon sokszor gondolkodtam már azon, hogyan csinálhatnám jól. Igazából anyuval már 1 éve nem beszélek, ami nekem csak jót hozott az életembe. Tipikus mérgező szülő.
Apu meg idősebb anyunál 12 évvel, más világban nőtt fel. Sokszor próbálok arra gondolni, hogy abban az időben nem beszélgettek annyit a lelki dolgokról, de számomra nehéz azzal együtt élni, h egyrészt kisemmiztek, másrészt megha bármi gigszer lenne az életemben, sosem lehet tőlük segítséget kérni. Kisemmizés alatt azt értem, hogy anyu és apu már 10 éve külön vannak. Apu maradt a házban. A ház tulajdoni részét nekem ajándékozták, de mind a kettőjük haszonélvezeti joga rá van téve. Amikor ez történt, anyu akkor örökölt egy másik ingatlant.
Apu ráadásul csúnyán is beszél velem sokszor. Tavaly a férjem is leállította.
Tegnap előtt telefonált és azt mondta, h a gyerekemnek majd felakaszt egy mikulás csomogot a kapura. Kérdeztem, miért nem adja be a munkahelyemre? Csak 5 perc lenne kocsival. Azt mondta, ő csak a gyerekemnek akarja a csomagot oda adni, utána menni szeretne haza.
Ma este megint hívott. Hogy holnap itthon leszünk-e délelőtt? Mondom itthon, de mégis mikor szeretne jönni? Erre a válasz: hogy mi van, talán már ide is be kell jelentkezni?
Szóval, ezek azért nagyon rosszul esnek. Arról már régen letettem, hogy ős sem (akárcsak anyu) semmiben sem néztek, azt sem becsülték, hogy egyetemet végeztem. Én valójában apuval sem beszélnék , mert épp tegnap meséltem a férjemnek, hogy 23 évesen vizsgaidőszak után hazamentem és apu elzavart otthonról... mehettem vissza a kollégiumba éjszaka, 2,5 órát utaztam télen.
Nem megbocsájtani nem tudok, hanem ezek eléggé fájnak a mai napig is (kortól függetlenül).
Ha azt mondanánk neki, hogy ne haragudj, de nem viselkedsz szépen, akkor ő lenne végig sértődve. Nem érzi, mi az a pont, amikor bántja a másikat.
Az a baj, hogy ő még mindig azt akarja, fogjam be a szám, sehol se álljak ki az érdekeimért. Nem tudok vele mit kezdeni. Igazából még nyáron is próbálkoztam. Férjem vett kisebb festővásznakat, olajfestéket és mivel apu tanyán nőtt fel, festettem neki egy ilyen csendéletet. Szülinapjára készítettem és eperbort is kapott. A borra az volt a válasza, hogy köszöni,de miért nem akkor meggybort vettünk neki. A festményre meg az, hogy mi van, talán nekem ennyi időm van, hogy festegetek? Amúgy 2 napig készítettem és éjszaka is volt, mert a kislányommal foglalkoztam, miután elaludt, utána festettem.
Sajnálom hogy így alakultak a dolgaid érzelmi téren, hogy nem tudod milyen az amikor egy szülő feltétlen szeretettel fordul feléd, amikor te vagy a szeme fénye, és hogy esély sincs a változásra, mert az öreged érzelmi analfabéta. Azt hiszem ez generációs probléma, de ezen felül az érzelmi intelligencia hiánya is hozzájárulhat mindahhoz, hogy egy szenvtelen lélekölő árnyképpé váljon valaki, a törődés szikráját sem mutatva a szerettei felé. Nem mentem azzal, hogy valszeg ő is ilyen családból jött, tehetett volna érte hogy ne váljon olyanná amilyenné lett. Ráadásul fel sem fogja, hogy miféle sebeket ejtett a gyermeki lelken, aki még felnőttkorban is hajlandó lett volna ragaszkodni érte.
De talán jobb ha hagyod, hogy az a bizonyos busz elmenjen. Lehetne egyfajta terápia a számodra, hogy te jobban csinálod a szülői "munkát". Hogy egy olyan mintát állítasz a gyerekednek amiben a szeretet és az odaadás természetes, amiben olyan biztos pont vagy az életében, amihez mindenkor visszatérhet, és amilyen mintát majd ő is követhet.
Amikor azt olvasom, mennyire érzelemmentesek egyes szülő-gyermek kapcsolatok, mindig elgondolkozom, hol csúszhatott mindez félre, mi kell ahhoz hogy egy szülő ilyenné váljon a saját gyermekével szemben?!
Áldom az Istent az engem ért szerencséért, hogy bár a szüleim mélyszegénységben éltek, de olyan fokú szeretet vett körbe minket, amiért nem tudtam soha elég hálás lenni nekik.
Nem tudom hogy valaha is képes lesz-e az öreged érzelmileg fejlődni, de talán az unokája hozhat ilyen változást! Persze mindezt azért írom, mert hiszek a változásban, a második és a sokadik esélyben, de azt is hiszem, van hogy a folyamatos csalódás után a lélek elfárad és már nem mer remélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!