Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért kérdezte tőlem apám,...

Miért kérdezte tőlem apám, hogy akarok-e pszichiáterhez menni?

Figyelt kérdés
Ez még az egyetemi online oktatás alatt volt, épp tanultam és arra leszek figyelmes, hogy jön föl a szobámba. Ilyet ő soha korábban nem csinált, hogy a szobámba jött volna. Ezért is lepődtem meg, de már kezdtem örülni mert az egész napos tanulás eléggé elmagányosított. Leült és feltette a fenti kérdést. Nekem aztán a keringésem is leállt a kérdéstől, annyira nem tudtam ez most honnan jött neki. Egyrészt, teljesen a mintagyerek formáját hoztam: egész nap csöndben ültem és tanultam, a házban legfeljebb a fürdőszobát és a konyhát látogattam, de amúgy se mehettem volna sehova mert nagyon tartották a korona szabályát. Válaszolni pedig csak annyit voltam képes, hogy ilyenekre most biztos nem érek rá és ez full igaz is volt, ugyanis a szakdolgozatommal feküdtem, keltem, de még vele is aludtam. Még azt is hozzátenném, hogy _teljesen_ ugyanazt csináltam mint a tesóm (ő is tanuló volt épp), de őt mindig békénhagyták az ilyenekkel. Én pedig semmit nem csináltam a kötelességeimen kívül. A megkérdezése sajnos egyáltalán nem opció, azóta nem beszéltünk valami sokat. Aki tud kérlek segítsen mert nem tudom mit higgyek. Illetve azt is tudom, hogy az ilyen mentális dolgokban nagyon de nagyon nem jártas, és nekem sincs semmilyen hasonló betegségem.

2022. szept. 29. 15:45
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
82%

Mit is lehetne neked erre mondani?

- te nem kérdezed meg apádat, ilyen-olyan okok miatt

- mi nem ismerünk téged, hogy jogos vagy nem jogos a felvetés

- nyilván nem csak apád szellemi terméke ez, hanem átbeszélték anyáddal


Hoppá!

Miért nem kérdezel rá anyádnál?

2022. szept. 29. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%
Feltételezni azért meredek ha nem ismerjük a dolgokat, mert így kb mintha csak kitalálósat játszanánk az okok terén.
2022. szept. 29. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
91%
10. Tanulás közben kérdezte meg mert "egész nap csöndben ültem és tanultam"
2022. szept. 29. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:
Oks, minden tiszta.
2022. szept. 29. 17:21
 15/20 A kérdező kommentje:

Nem tudom miért érzem úgy, hogy akik mentális problémákat emlegetnek, azok miért nem láttak még mentális beteget? Ugyanis azok ilyenek: elviselhetetlen személyiség/viselkedés, túl sok vagy túl kevés energia, letargia, téveszmék, hallucinálnak, öngyilkosak akarnak lenni, kényszeres cselekedeteik vannak, figyelemzavar, ezek minimum.

A kezeletlen mentális betegséget nem nehéz észrevenni valakin mert elég zavaró neki is és a környezetének is. Nem pedig úgy kell kutatni valakiben.

Akinek mentális problémája van, az nem hiszem hogy azért lenne az, mert egyszer rosszul válaszolt egy kérdésre. Illetve attól probléma egy mentális probléma, hogy az komolyan zavarja az illető mindennapjait, miközben se a munkáját, se önmagát nem képes ellátni. Eközben én csendben szakdolgoztam és végeztem az egyetemet.

Nem hibáztatni akarok bárkit de nem olyan magasröptű ismeretek ezek.

2022. szept. 29. 18:52
 16/20 anonim ***** válasza:
100%

Nem ismerünk se téged se apukádat ezért nem tudjuk megmondani hogy miért kérdezhette. Lehet hogy akkoriban túl csendes voltál, nem tudom.

Pszhiaterhez nem csak szélsőséges esetek mennek. Mivel ti nem beszéltek sokat apáddal ezért lehet hog azt feltételezte hogy egyszerűen neki úgyse mondod el ha baj van. Azért mert problémátok van egymással attól még az apád.

2022. szept. 29. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
67%

#15

Én sem tudom, hogy miért érzed úgy, mert amit itt összehordtál a mentális betegségek ismérveiről, az egy halom, minden ismeretet nélkülöző marhaság!

Én 2 diplomával, + egy piacképes szakmával sikeres vállalkozást vezetek, diagnosztizáltan mentális betegként, de egyik szimptómád sem jellemző rám.

Tisztában vagy vele, hogy millió mentális betegség létezik?

Lehet az evészavar, poszttraumás stressz, de még akár a klausztrofóbia, vagy a tériszony is.

Mellesleg nem mi gondolunk mentális betegnek, hanem a téged igazán ismerő, veled élők!

…de a sztorid és a reakcióid alapján hajlok arra, hogy nem véletlenül.

2022. szept. 29. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 A kérdező kommentje:
Kérlek idézd, hol említettem hogy engem a velem élők mentális betegnek tartanak.
2022. szept. 29. 20:27
 19/20 A kérdező kommentje:
És azt is hogy mit reagáltam le rosszul. Még jelenteni is tudod, és ha tényleg durvát írtam itt a kérdés alatt, akkor törlik.
2022. szept. 29. 20:33
 20/20 anonim ***** válasza:
76%
Ha nem akarsz öngyi lenni, meg nem xar az élet, akkor sztem csak látott vmit a tvben, amitől jól megijedt. Engedd el az ügyet.
2022. okt. 11. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!