Hogyan reagálnátok, ha a fiatok emiatt börtönbe kerülne?
Nem életszerű, hogy egy nemi erőszak áldozata közösségi oldalakon (pl mint ez) teregeti ki a történteket és kérdezgeti mások véleményét az esetről. Ráadásul teljesen tárgyilagosan beszélve a dologról.
Nagyon sokszor még a rendőrséget se akarják bevonni a szégyenérzet miatt.
Nekem bűzlik valami ebben a sztoriban, kedves áldozat.
Ha valóban elkövette, nagyon is helyeselném a büntetést, és egyben piszokul érezném magam, hogy hogyan nevelhettem ennyire félre, hogy ilyet elkövessen. Nem tudom, hogy tudnám-e szeretni ezek után, de a szívem megszakadna, az biztos, így is, úgy is.
És nagyon sokat számítana az is, hogy megbánta-e, hogy milyen körülmények között történt pl. részeg volt-e vagy valami drog hatása alatt állt-e. Ezek persze már önmagában is elég súlyos dolgok, de mégis más, mint józan fejjel elkövetni ilyesmit.
#21, valóban jobb az, hogy nem beszélünk róla, és gyűjti az áldozatokat.
Bennem semmi félelem sem szégyenérzet nem volt, a szüleim mellettem állnak és támogatnak lelkileg, így sokkal könnyebb
Helyeselném a büntetést, de sokat bejárnék látogatni. És mikor kijönne minden erőmmel azon lennék hogy a társadalom hasznos tagja legyen.
A saját gyerekemet nem tudnám kitagadni.
20-as, vagyis bejött a tippem: nincs gyereked.
Akkor mi a fészkes fenének válaszolsz egy olyan kérdésre, ami úgy kezdődik, hogy "hogyan reagálnátok, ha a fiatokkal ez történne"? Nincs fiad, majd ha lesz, és mondjuk eléri a kamaszkort, akkor kezdd az észosztást meg a kivégzés emlegetését.
"Aki azt állítja hogy mindig szereti a gyereket, akármit tegyen, az hazudik."
De aki azt állítja, hogy "jaj, rögtön kitagadnám/agyonverném a gyerekem, hadd hulljon a férgese", az is hazudik.
Mert, mint látjuk, sokan nem fordulnak el a gyerekeiktől, bármit tesznek azok. Tényleg van, aki igen, van, aki még a kamaszgyerekét is megutálja, más meg a gyilkos gyerekét sem.
De ismétlem: amíg nincs benne az ember, nem tudhatjuk, mit tenne valójában egy ilyen helyzetben. Szerintem minden elítéljük az erőszakot, gyilkosságot és hasonló bűncselekményeket, akkor is elítélnénk, ha a mi gyerekünk tenné, de X évnyi szülői szeretetet nem lehet semmissé tenni.
Szóval, nem értem, mit vár a kérdező. Nem kell jóban lennie a megerőszakolója anyjával, nem kell megbocsátania neki, nem kell semmilyen kapcsolatba kerülnie egyáltalán vele, de azt sem várhatja el, hogy megszűnjön az anyja lenni.
Szóval, nem értem, mit vársz, kérdező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!