Az osztrák rendőrök miért ilyen tehetetlenek?

A biológiai “”anyám”” zaklat havonta minimum egyszer. Minden nap részeg, de addig nem izgat, amíg nem lesz a környékemen.

Amikor zaklat ijesztő dolgokat tesz. Enyhe pánikroham jön rám, ha dörgést vagy csengetést hallok. Most se merek elaludni, nincs senkim, akinél aludhatok. Dolgozom, tanulok egyben és így van egy bérelt szobám. Nem élünk együtt. Mindent én fizetek, neki nincs munkája sem csak más nyakán él.

A rendőrök csak annyit tesznek, hogy lefényképezik a személyim és röviden kikérdeznek és elrohannak. Legalább valami pénzbírságot adhatnának anyámnak, mert ez bevállt az exénél. Költözni akarok, de aztán a nagymamám utálatát hallgathatom egy életre, hogy csak miatta hagynám ott az olcsó albérletem. Sarokba vagyok szorítva, szó szerint csak magamra támaszkodhatok.

Anyum azt hazudta mamámnak, hogy nem zaklatott ma engem és ezt mamám benyelte neki, mert anyum már akkor nem volt részeg és “otthonában” volt. Nagybátyam legalább hisz nekem. De most magamat kezdem megkérdőjelezni, hogy vajon én vagyok e a beteg és hallucináltam e? Nyilván nem, de azért megfordul a fejemben.