Mit kezdjek az anyai szeretettel egy ilyen helyzetben? Ti meg tudnátok feltétel nélkül bocsájtani? (hosszú történet lesz)

Ez egy hosszú és bonyolult történet.

Anyám folyamatosan kereste valakiben az ellenséget, mindig harcolt. A szakközépiskolai éveim során még a végzésem előtt 1 évvel sikerült apámat elzavarnia otthonról. Szuper jól sikerült neki, azóta apám (már kb 15? év elteltével) sem tette be a lábát egyszer sem a lakásunkba.

De a lényeg itt nem apám.

Miután apám elment nem volt kontroll, ott voltam én egy 18 éves fiatal felnőtt aki az egyetemi évei elé nézett de még nem végeztem a középiskolával. Sokszor voltak összetűzéseim anyámmal, de ezek az összetűzések általában belőle indultak ki, mindennel belémkötött, ha kimentem este wc-re, hogy zörgök éjjel, felkeltem, hogy nem dolgozom, menjek el dolgozni és adjak bele a költségeibe, stb. Alkalmi diákmunkákból éltem, ebből a kajámat és a cuccaimat nagyjából ki tudtam fizetni, de a rezsibe nem tudtam sajnos beleadni. Nagyon sokszor jutottak oda a viták, hogy ő bizony kihívja a rendőrséget, meg ha nem tud másképp akkor majd ők fognak kidobni. Igazából én semmit nem csináltam, csak dolgoztam ahogy az időm engedte és tanultam. Utána elkezdtem felkészülni az egyetemre ahova fel is vettek. A probléma ott kezdődött, hogy mivel anyám rendőrségi kihívásai annyira szuperül sikerültek, hogy sikerült 2 bírósági ügyet is elindítani ami miatt priuszom lett és az egyetemi éveim alatt is pártfogó keresgélt, hogy nekem be kéne járnom hozzá. Hiába magyaráztam mindenkinek, hogy én csak tanulok, soha nem bántottam anyámat és hogy valamiféle mentális probléma okozza ezeket a kitöréseit, de a rendőrség és a bíróság csak darálta a dolgait.

Ahelyett, hogy segített volna az egyetemi éveim alatt, megkeserítette ezt a pár évet. Szerencsére vidéki városba költöztem és csak a szünetekben kellett hazajönnöm. Általában akkor is veszekedés volt a vége. Teljesen leépült a kapcsolatom a családommal, depressziós voltam, hátrányban voltam az egyetemen és a tanulmányaimat sem tudtam normálisan befejezni, fel kellett vennem a diákhitelt is mert másképp nem bírtam már, amikor átjelentkeztem egy budapesti egyetemre bedurvultak a dolgok, anyám a barátnőmmel is összeveszett, ugyanúgy folytatta a dolgait. És bár a rezsi egy részét a diákhitelből fizettem neki, neki az sem volt elég. Nagyon nehéz volt az egyetem és ilyen körülmények között nem tudtam befejezni, a barátnőmmel is szakítottam. Végül anyám kidobott otthonról. Sikerült elérnie a rendőrséggel egy távoltartási végzést és a cuccaim java részét is elkótyavetyélte.

Teljesen pokollá tette ezeket az éveket. Amikor kidobott de már az egyetemi hallgatói viszonyom nem volt meg, a diákhitelt sem kaptam, teljesen lehetetlen helyzetbe kerültem. Végül 23 évesen kettészakadt karrierrel és félbehagyott tanulmányaimmal a rokonaimnál könyörögtem, hogy engedjenek be, adjanak menedéket. Voltak napok amikor szó szerint az utcán kellett aludnom. Megtapasztaltam a poklot. Persze ez csak 1-2 nap volt, végül apám beengedett, de azt mondta, hogy ha 2-3 nap alatt nem találok munkát, kidob. Hihetetlen mert egyébként mindenképp akartam volna dolgozni, de valami olyasmit ami a tanulmányaimnak valahol megfelelő. Találtam volna is ilyen munkát egy kis idővel, de apám nem adott időt, elzavart. "megmondtam, hogy 3 napot kapsz" nem gondoltam, hogy ezt komolyan mondja és anyám után ugyanezt megteszi.

Végül nagyapám fogadott be, több munkalehetőséget is találtam a vidéki város mellett ahol élt, de idővel ő is kitalálta, hogy hát ha sem anyám sem apám nem segít, neki miért kell, menjek ahova akarok, oldjam meg. Végül egy volt élettársa segített, aki a "nagymamám" volt de nem vér szerint. Nála húztam ki a telet és ezen a télen volt időm a szakmámmal foglalkozni. Elkezdtem helyi cégeknek bedolgozni és szépen lassan lett egy alap fizetésem. Utána jött a nyár, a balatonon dolgoztam, ott is kerestem pénzt és megismertem új embereket, az egyik ilyen ismerősöm a mai napig a barátom és ő viszont, nem ismerve ezt a régi helyzetet, felajánlott ott egy bérelhető ingatlant. Kibéreltem kedvezményes áron és folytattam az online bedolgozást a helyi kis cégeknek. Idővel kinőttem magam és egy teljes értékű fizetést ki tudtam sajtolni a szakmámból függetlenül attól, hogy nem volt diplomám. Anyámhoz 2 év múlva hétvégente kezdtem el feljárogatni, sokat javult a viszonyunk. egy hétvégét általában kibírt, örült is, hogy ott vagyok. De állandóba nem akartam odaköltözni.

Végül amikor már elég erős voltam ahhoz, hogy felvegyenek egy komoly irodába, Budapestre költöztem és anyámnál kezdtem el élni, fizettem a rezsi felét, bejártam dolgozni az irodába, hát gyakorlatilag minden álma valóra vált.

Miután kinőttem Budapestet, külföldre jöttem dolgozni, simán felvettek egy külföldi irodába és itt már nagyon komoly fizetésem van. Egyetlen dolog van ami furcsa és zavar és nem tudom hova tenni.

Anyám már kb mióta a balatonon éltem, folyamatosan nyomja a facebookon a dolgokat, az angyalkákat, szeretetet, folyton írja nekem, hogy mennyire szeret mennyire fontos vagyok a számára, hiányzom neki, tényleg mint egy normális anyuka, bizonyos dolgokban megért, hallgat is rám, bánja a múltat is, stb.

Nekem az a problémám, hogy ez eddig rendben is van, de könyörgöm.

30 éves vagyok, a karrierem derékbetört, priuszom lett, komoly perköltségeket kellett kifizetni azért, mert a rendőrség hivatalból indított két ügyet is, ahol bár anyám végül nem ment el a bíróságra tanúskodni ellenem és nem is büntettek meg, nagyon komolyan lehúzta az életemet.

Fel kellett vennem a diákhitelt amit most nagyon nehéz lesz visszafizetni, mellette mivel nem diplomáztam le végül, az egész képzés árát (több millió) vissza kell fizetni. Nem beszélve arról, hogy egy egészséges párkapcsolatot nem tudtam kialakítani, még a jogosítványomat sem tudtam letenni, nincs autóm. És hiába van most komoly fizetésem legalább 5-6 év hátrányban vagyok és teljesen felborult az egész egyensúly. Anyám meg miután annyira kidobált, most hirtelen hiányzom neki és velem szeretne élni.

Én egyszerűen nem tudom elfogadni ezt a szeretetet. Elfogadom hogy van ilyen és örülök neki, de nem tudom befogadni mert egyszerűen azok után amiket tett velem rendkívül furcsának találom. Talán ha normális anyuka lett volna akkor most ez működne, de most olyan mintha lenne valami fal eközött a szeretet között meg közöttem és képtelen vagyok elfogadni. Próbálok vele mindig értelmesen beszélni és segítőkész lenni, néha küldök is haza neki pénzt, de próbálom megtartani a 2-3 lépés távolságot. Emiatt persze lelkiismeret furdalásom is van mert ő már 67 éves, ha esetleg valami baja történne folyamatosan ez a sok ömlengés fog visszhangozni meg hogy nem viszonoztam. De tett azért, hogy ez így legyen.

És egyszerűen nem tudom feldolgozni.

Végülis az életemet helyrehoztam de nagyon kemény munka volt és óriási hátrányban vagyok a "normális" kortársaimmal szemben. És a nehéz időszakban annyira depressziós voltam, hogy szinte semmilyen kapcsolatot nem tudtam normálisan kialakítani vagy megtartani. És ha nem lenne ilyen komoly akaraterőm akkor lehet már rég öngyilkos lettem volna vagy az utcára is kerülhettem volna. Sokszor az volt a mániája, hogy én elmebeteg vagyok amúgy és a rendőr mellett a mentőket is kihivogatta rám, nem egyszer vittek be a pszichiátriára mert mondjuk azt hazudta öngyilkossági kísérletem volt, vagy őrjöngtem, ha kicsit gyengébb lett volna az akaratom lehet most gyógyszereket szednék, helyette egy külföldi irodában dolgozom, félmilliót néha még kicsit annál is többet keresek és elmondhatom magamról, hogy valamilyen szinten tisztázódtak a családi kapcsolataim.

És akkor most itt lenne nekem anyám aki feltétel nélkül szeret? És akkor vele élnék mint a 40 éves szűz? Én ezt nem tudom sem elfogadni, sem elképzelni.

Ki kinek ad igazat? Mi a dolgom ebben az esetben?

Trolloknak:

1: Nem, nem kamukérdés. Mégegyszer mondom, hogy nem kamu. Te vagy a kamu.

2: Igen, én vagyok az, Gipsz Jakab, aki az előző kérdést is kiírta. Lehet szépen leszállni rólam. (ez a harmadik kérdésem és ebben a kategóriában az első)