Kapcsolatos javítása kissé önző szülővel?

Abban egyetértek, hogy mérlegelni kell, hogy megéri-e az adott energiabefektetést, az adott kapcsolat.

Ez szubjektív, mindenkinek magának kell eldöntenie.

Azt, hogy "sérült, nárcisztikus, érzelmi intelligenciával nem rendelkező ember", a kérdező anyukájára írtad, vagy csak példaként?

Mert ennyi leírásból még egy tapasztalt pszichológustól is vad (és nagyon szakmaitlan) lenne diagnózist felállítani.

Minimalizáld a kapcsolatot, és máris jobb és szebb életed lesz.

Anyád nem fog megváltozni, de legalább téged stresszel az ő önzősége miatt.

"Én értem. Azért mert valakivel kapcsolatban vannak negatív érzéseim IS, még nem akarom kidobni az egész kapcsolatot."

Ezt a részt írtam, nem is erre gondoltam, hanem hogy amikor jelezted már, hogy változást igényelnél, de a másik fél nem hajlik erre, akkor mit vár még valaki?

Ahogy itt rajtam kívül, tapasztalatból írták sokan, egy felnőtt ember az életben nem fog megváltozni, ha nem akar. Ha akar, akkor is nehezen, mert a terméezetünket, pláne 40 felett, nagyon nehéz formálni.

Ha a kérdező már többször jelezte az anyjának, hogy neki ehhez nincs kedve, de az anyját ez nem érdekli, akkor nincs miről tovább beszélni, ha nem akarja mérgezni az életét, mimimalizálni kell a kapcsolatot vagy megszJítani, különben eszi majd magát heti 3 alkalommal

Mire számítasz mégis?

Nem is értem.

10. Mintha fogyasztói társadalom azon káros elve, 'hogy ami rossz, dobd ki, nehogy megjavítsd' az emberi kapcsolatokra is átterjedt volna.

Érdekes megállapítás, de így belegondolva igaznak tűnik.

A gyakorin olvasgatva a kérdéseket és válaszokat mindig azon gondolkodom, hogy mi lehet az oka hogy (főleg) a fiatalok ilyen sokszor sérelmezik a családtagjaik viselkedését, önzőknek, nárcisztikusoknak jellemezve őket. Mi lehet az oka, hogy nincs türelmünk embertársaink rigolyáit, másságát elviselni... Mintha ebben a mai rohanó világban már nem lenne az embereknek idejük és szükségük a arra, hogy a másik fél igényeire is tekintettel legyenek.... Miután apám egyedül maradt, minden este felhívtam telefonon és legalább fél órát beszélgettünk... Nem azért mert olyan sok mondanivalóm lett volna számára. Tudtam, hogy napközben ezeket az esti fél órákat várja (másik városban élt), és én hívtam fel hogy meghallgassam. Pedig a gyerekeim is itt voltak még, dolgoztam is... Anyósommal viszont egy városban éltünk és minden nap felhívott, főleg a fejfájásáról, vérnyomásáról és közérzetéről beszélt. Nem volt szórakoztató, de neki arra volt szüksége, hogy kipanaszkodja magát..

Nem mondom, hogy nincsenek rigolyás emberek, és önzők, sőt nárcisztikusok is.. Csak olyan sokan válaszolják mindig azt, hogy meg kell szakítani vagy minimalizálni kell a kapcsolatot, hogy értetlenül állok... mi történik a mai világban, az emberi kapcsolatokkal, az emberi pozitív érzésekkel....