16 éves lány vagyok. Anya 37. Mikor elkezdtem kamaszodni még semmi baj nem volt. Nincs sok igaz barátom, hárman vannak összesen, így velük osztok meg mindent. De ettől függetlenül anyával is megosztom a napomat, viszont mindig kiakad mert „túl sokat beszélek”. Az utóbbi időben elkezdett ez idegesíteni, mert attól hogy ő a munkahelyén "népszerű" attól a lánya az osztály bohóca és nem is érdekli. Erre megkaptam hogy elszálltam magamtól, fogjam már fel hogy hol a helyem és hogy én vagyok a gyerek. Mikor van szabadideje mindig játszik. Mindig azt hallani hogy „b*zdmeg” és hogy „a k*rv* anyádat”. Előttem és a 8 éves öcsém előtt beszél így. Ha én kimondom hogy „baszki” akkor meg már megint jön a „tudd már hol a helyed” duma. A testvéremet mindig nagyon szerette, én már kevésbé érzem hogy törődne velem. Mindig kiakad rám. És nem tudom miért. Ma már egy kicsit elfajult mert egyfolytába kiabálta nekem hogy „hallgass el!!!!!!” én meg fogtam magam és idegességemben bezártam magam. Nemrég kiakarta nyitni az ajtót és mondta hogy nem vagyok normális hogy bezárkózok a saját házunkban. Utána meg hogy örüljek amíg ő nem zár ki. Hát kösz.. apával is sokat veszekedett régebben és egyszer már ő is majdnem elküldte de az végül megoldódott. Elegem van. És tenni szeretnék anya utálata ellen de bármit csinálok az rossz.
Vagy valami mas gondjai vannak és azt vetíti ki erre.
2022. jún. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
12/20 anonim válasza:
Egy 16 éves nem használ ilyen kifejezéseket, hogy "amikor elkezdtem kamaszodni", és nem érdekli, hogy hogy beszélni a 8 éves öccse előtt, mert jellemzően a 16 évesek tanítják a csúnya beszédre a testvérüket.
Az anyák és a nők szidására van kihegyezve ez a provokatív kamu. Ahogy mindennap van egy-két ilyen kérdés, miket szerintem ugyanaz ír ki.
2022. jún. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
13/20 anonim válasza:
Fáradt, ideges, utálja a munkahelyét, te meg ha beszélsz neki, idegesíti, hogy oda kéne rád figyelnie. A játékokkal kapcsolódik ki. Hát akkor ne beszélj neki, a lehető legkevesebbre limitáld a kommunikációt. Hiába szeretnéd, hogy normális anyukád legyen, a tied nem az. Ha más miatt ideges (munkahely vagy megcsalás vagy anyagiak), azt te nem tudod megoldani. Csak rajtad csattan.
2022. jún. 16. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
14/20 anonim válasza:
Számomra fura, hogy ennyien megértők a szülővel. Egy másik emberrel is gáz így beszélni. Ha veletek beszélnének így, hogy tudd már hol a helyed, meg üvöltenének, hogy hallgass el, ti hogy reagálnátok? Tuti nagyon durván fel lennétek háborodva.
Akkor miért lesz OK, hogy a saját lányával szemben ezt teszi? Ezt a kérdezőnek nem kell elfogadni.
2022. jún. 16. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
15/20 anonim válasza:
Ahogy a 8as irta, hogy gáz duma és "fályó" lehet, hogy igy beszélnek vele. Na pont ezért, hogy legalább írni megtanuljon mielőtt ossza az észt. Ha már te hulye vagy, nem hiszem el, hogy a telefonod se javitotta ki ezt az oltári FÁJÓ hibát.
Amúgy nekem is az agyamra mennél ha munka után egész nap a fülembe csipognál 16 éves letedre. Beszéld meg a barataiddal.
2022. jún. 16. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
16/20 anonim válasza:
#15 lol annyira vicces, amikor valami grammar náciskodik és ő is tolja az alap hibákat. pl nem ossza(ez felszólítóban van), hanem osztja. írta, nem irta, így nem igy stb
2022. jún. 16. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
17/20 anonim válasza:
15-nek üzenem: Ebben az öt mondatodban, csak 10 hiba volt, ha már a helyesírást nézzük. ;)
2022. jún. 16. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
18/20 anonim válasza:
Sajnos mostanában én is ezt érzem, nem vág hozzám ilyeneket, de nagyon sokszor leüvölt és öcsémet védi. Mindig elmegyek, amikor csak tudok. Két év múlva úgyis költözök.
2022. jún. 16. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
19/20 anonim válasza:
Szerintem nem utál, csak tehetetlen, mert nem tudja, hogy kell anyának lenni, ha apukáddal jobb a kapcsolatod, akkor beszélgess vele.
2022. jún. 17. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
20/20 anonim válasza:
Szerintem szard le, ha bele van feledkezve a játékba tegye... Ha nem hagy békén az már más tészta, de én hozzá se szólnék, gondolom vannak barátaid akikkel bizalmasan tudsz beszélni... Otthon meg be huzol a szobádba, és leszarod nagy ívben h ő kint mit gépezik, fogd fel úgy hogy ő is szarik rád...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!