Olyanhoz szólna a kérdésem, akiket a szüleik meggyőztek róla, hogy semmire nem fogják vinni. Sikerült őket megcáfolnotok, magatokra vetéttek a megjegyzéseiket?

A mai napig próbálok mindent megtenni hogy bizonyítsak mindenkinek és saját magamnak is, hogy igenis képes vagyok rá..mert kicsit tudat alatt elhiszem amit mondanak, hogy biztod nem lennék rá képes..

Már nem beszélek a szüleimmel de azóta is eszembe jut amikor leszolták a vágyaimat vagy a céljaimat.. jó érézés amikor elérek valamit, amire azt mondták hogy úgysem menne meg hogy nem nekem való...olyankor tudom hogy tévedtek..

Haragszom rájuk ezért, amiért kétségeket keltettek bennem alaptalanul

Nekem is mindenbe találtak hibát. Anyám kiskoromban kijelentette, hogy egy senki leszek. Mindig más, hozzám hasonló korú lányokhoz hasonlítgatott, és a mai napig lehet tőle hallgatni hogy "más huszon éves lány nem olyan buta mint te". Anyám semmit nem ért el az életben, nyomor az élete, minden téren. Egy megkeseredett nő, akinek nem jött valami össze az életében és ezt másokon vezeti le.

Minek mennék én tovább tanulni, menjek dolgozni.

Miért spanyol pasi kell? Nagyra vágyó vagy, jó neked a magyar, és nehogy budapesti legyen, jó neked a városodban is találni valakit.

Látom külföldi férfiakat nézel, mondjál le róluk, neked jóvan a magyar. (Nem mintha tudnám kontrollálni kit szeretek meg. Az meg hogy külföldi ismerőseim vannak, Istenem, erre mit mondjak. 3 nyelven beszélek, köztük ugye magyarul. Mellesleg imádok utazni, sok emberrel találkozok.)

Miért nagyzolsz? Látom van pénzed. Belém akarták nevelni hogy a szegénység a jó, úgy kell élni, és féltékenyek a sikereidre.

Más értékrend, más gondolkodás, mentalitás, azóta csak sajnálom a családot, hogy egy burokban élnek. Mindig mindent bizonyítani akartam, de már nincs meg bennem ez a kényszer.

"Hagyjad , majd megtudja kint külföldön, úgyse lesz igaza." "Úgyse fog neki menni, majd belátja."

Végül ez a "senki leszel" anyámtól nem hatott meg, pláne hogy visszahárult rá.

Sajnos nekem is ezt nyomták :(.

Kezdjük ott, hogy elsőben szeptembertől-decemberig nem olvastam folyékonyan (anyám szólása: bezzeg mások az oviban megtanultak olvasni, igen ám, de anyuék direkt nem akartak megtanítani, hogy ne unatkozzak majd elsőben, utána viszont az volt a baja, hogy miért nem tanultam meg ott), megkaptam, hogy kisegítő iskolába kéne tenni, ha évvégéig se tanulok meg olvasni. Évvégére persze folyékonyan olvastam, sőt másodiktól már szavalóversenyre is jártam. Ott az volt a gond, hogy minek járok, múltkor se lettem első, ezek után persze nem volt kedvem menni.

Utána az volt a gond, hogy nem vagyok annyira jó matekból, na akkor utcaseprő lesz belőled, aki nem tudja a matekot annak annyi, nem lesz munkád. Egy négyest sikerült magamból kihozni matekból, gyakorlással, de humán beállítottságú voltam mindig.

Persze milyen suliba írattak: közgazdasági. Puff, hiába voltam ötös töri, irodalom, nyelvek, ott a matek számított, nem voltál ember, ha abból nem voltál penge.

Utána elmentem olyan fősulira, ami abszolút humán beállítottságomnak kedvezett, jelessel diplomáztam, közben egy okj-t is megcsináltam, nyelvvizsgát, pont a válság kellős közepén diplomáztam. Anyuék azt hitték segíteni kell, ezért kitalálták, hogy menjek jegypénztárba dolgozni, azt el tudják nekem intézni, úgyse fogok találni semmit, na szerencsére találtam a válság alatt is egy szuper helyet, azóta már a mesterdiplomámat is megcsináltam. Persze ezt se nagyon ismerik el, mivel nem orvosi/jogász vagy közgazdász végzettségem van, nekik ez "semmi". Pasik terén is, pl. még otthon laktam és mentem randizni, és kifestettem magam, hajamat is megcsináltam, körmömön is általában gél lakk volt, szerettem csinos lenni, na megkaptam anyutól, hogy normális pasi biztos nem fog akar majd, mert meglátja, hogy fel vagyok cicomázva és majd úgy gondolja, hogy ez sok pénzbe kerül meg azt hiszik majd, hogy buta vagyok (miért aki értelmes az már legyen ronda is...). Ja vagy jó a szegény munkásember is, keressek szegény embert, hozzáteszem, sose kerestem gazdag ember, mivel én se voltam az, velem egyivásút kerestem és találtam is.

Mindig visszahúztak volna, sajnos ebbe a szegénység posványba, ők sose tudtak kitörni, pedig lett volna rá lehetőségük egyébként valamilyen szinten, de azt az örökséget is elkótyavetyélték. (19 éves voltam, amikor a nagymama meghalt és két lehetőség volt: eladják elosztják a felét, vagy anyu húga beköltözik a nagyi lakásába és a saját garzonját meg nekünk adja. Hát inkább képesek voltak valami bagó összeget kapni a lakás feléért (akkoriban 8 millió körül volt a lakás ára), minthogy egy garzonunk lett volna. Pl. azt ki lehetett volna adni, amíg suliba járok, amikor elvégeztem volna és már keresek biztosan, beköltözöm, még albit is fizettem volna valamennyit, hogy ne ingyenélő legyek, de pl. az a lakás most érne 30 milliót, akkor ért 3.5-öt, előbb lehetett volna családom, nem közel 40 évesen, mert valahogy elő kellett teremteni a lakásra valót pucér seggűként.

Én gyerekként amikor igazi vagány, lázadó típusú lány voltam mindig azt kaptam, hogy

-"Angi, a jég hátán is megfog élni! " Bármit csinálsz majd, te mindent túlélsz, túllépsz rajta." Téged senki nem fog eltaposni" etc

Közeledve a 40 évemhez , meg is cáfoltam ezeket a kijelentéseket.

Ma nem merem lépni, mert mi van ha rosszabb lesz? Nem merek egyedül dönteni apró ügyekben sem. Nem tudom kezelni a pénzt, mint egy gyerek, elég nekem ha van napi zsebpénzem.( dolgozom) Nincs önálló döntésem, akaratom.

Pedig a férjem egy aranyember, okos, imádnivaló. Sose voltam lelkileg eltíporva, sosem bántottak se testileg, sem érzelmileg. Férjem mindig igyekszik rávenni, hogy legyen önálló véleményem, döntésem, de hárítom. Már nyoma is annak a vagány nőnek aki voltam.