Mit csináljak, ha folyamatosan megkörnyékez az anyám volt férje?

20 évet voltak együtt, ebből 18-at házasokként. 3 éves korom óta ismerem. Az első pár évben volt jó a kapcsolatuk, ahogy telt az idő, egyre rosszabb lett. Nem is értem, anyám miért húzott le ennyi évet vele.

Egy borzasztóan nárcisztikus ember, valószínűleg ha most lenne kisgyerek, az SNI-től az ADHD-ig mindennel diagnosztizálnák... Nem tud normális emberi kapcsolatokat kialakítani, bár nagyon igénye sincsen rá. A munkája a mindene, ahhoz ért, minden máshogy úgymond analfabéta. Pl. egy villanykörtét nem cserélt ki otthon soha. Ha valamelyik távirányítóban lemerült az elem, nem kicserélte, hanem szétverte az asztalon, ágytámlán. Ha a kocsija új volt, szentként tisztelte és imádta, az anyám vagy én be sem mehettünk a garázsba, ha ott állt a kocsi. Otthon nekünk semmit nem segített, pl. tavaly nyáron a nyugdíjas nagyszüleimmel és az anyámmal mi pakoltuk a fát, ő bent olvasott és egyszer jött ki, hogy dél van, de nincs megterítve, hogy ebédeljen úgy? A folyamatos üvöltözések mellé jött az is, hogy hiába kereste meg anyám fizetésének kb. több, mint tízszeresét egy hónapban a nevelőapám, minden kiadásunkat anya fizette. Ha nyaralni mentünk, állta a saját részét, anya fizette az enyémet + a sajátját. Étteremben ránk szólt a pincérek előtt, hogy fél adagot kérjünk. Nem számíthattunk rá sem érzelmileg, sem anyagilag. Olyan volt az utóbbi 10-12 évben, mintha egy albérlő lenne, aki még bérleti díjat sem fizet, cserébe lehetett az anyám a cselédje.

59 éves, képtelen az anyám segítsége nélkül életben maradni. Nincs senkije, se család, se barátok. Ezt ő is tudta, mert mikor anya mondta, hogy válni akar, minden ígérve volt. Hogy anya hozzáférést kap az összes számlájához, vesz anyának új kocsit, én kapok egy lakást tőle és mostmár nem lesz olyan, hogy "én pénzem, te pénzed", közös lesz minden és megváltozik, egy hangos szó sem lesz otthon. Anyának ez már sok volt, hallani sem akart ezekről.

Márciusban váltak el, azóta anya nem beszél vele.

Viszont engem hívogat, írogat. Van, hogy csak azért, hogy hogy vagyok, máskor hogy vigyem már el ide, vagy oda (stresszelt mindig a vezetéstől, hosszú utakra az utóbbi években csak anyával indult el). Vagy hogyha ad pénzt, bevásárolnék-e és csinálnék-e húslevest, mert neki anélkül nem vasárnap a vasárnap, de sehol nem eszik olyat, amilyet anya csinált. Vagy hogy elhozhatná-e a szennyesét, mert nem tudja a mosógépet kezelni. Lesz most is a születésnapja és hogy elmennék-e vele ebédelni? Nem kell neki ajándék, meg semmi, de nem igazán tudja, kit hívhatna el és egyedül mégsem akarja tölteni. Meg hogy utána elmehetnénk az állatkertbe, kicsiként azt mennyire szerettem... Ma felhívott, hogy tudom-e már, mikor lesz a diplomaosztóm, mert hogy ő is eljönne szívesen gratulálni, esetleg utána az ebédre, úgyis régen látta a családot. Mondtam neki, hogy szerintem ez nem jó ötlet és felesleges előadnia a nagy családcentrikust, mikor régen kínszenvedés volt neki minden ilyesmi.

Nagyon magányos, egy albérletben lakik, mióta szétköltöztek. Mondja ezt is folyamatosan, hogy hát venne ő magának házat, de egyedül hogy költözzön be egy családi házba, meg hogy én nem költöznék oda?! Lenne nekem külön emeletem, azt csinálhatnék ott, amit akarok, de mégis csak jó lenne úgy hazaérnie, hogy van meleg vacsora és tud kihez szólni. Szóval burkoltan lakjak ott azért, hogy elvégezzem azt a munkát, amit 20 évig anyám és a nap végén kipanaszkodhassa magát nekem...

Meg ilyenekkel jön, hogy eladná a kocsiját és hogy nekem mennyire tetszett mindig, mi lenne, ha nekem adná?! Mondom eddig 5 ezer forintot sajnáltál adni, vagy ha adtál is, hetekig hallgattam... Most meg a kocsidat nekem adnád ingyen, ami még használtan is több, mint 10 milliót ér? Hát hogy azóta gondolkozott és már bánja, hogy így viselkedett velünk, mikor mi voltunk a családja és hiába a pénz, ha 60 évesen nincs egy jó barátja sem.

Sajnálom valahol, mert tényleg szörnyű lehet így élni. Hogy másnak már unokái vannak, neki egy értelmes emberi kapcsolata sincsen. De nem egyik pillanatról a másikra történt ez, meg nem is úgy, hogy ő szívét lelkét beletette a házasságba, anyám meg csak úgy lecserélte.

Az anyám szerint ne vegyem fel neki a telefont, tiltsam le mindenhonnan és majd talál magának egy másik hülye nőt, vagy ha nem, akkor olyat, aki a pénzéért tesz elé reggelit. Vagy ha ezt hagyom, ez egyre rosszabb lesz és teljesen rám fog telepedni, mert vele is ugyanezt csinálta.

Szerintetek mit kezdjek ezzel a helyzettel?

Anya felől is érdeklődik mindig, de sokszor azt érzem, hogy nem maga anya hiányzik neki, hanem tényleg az, hogy legyen, aki reggelit, ebédet, vacsorát készít neki, kimossa/kivasalja a dolgait, összekészíti a munkájához szükséges dolgokat, tudja mindig, hogy mi éppen hol van stb.