Ha a szüleid nem engedték hogy olyan iskolát, hivatást válassz amit mindig szerettél volna, hogy dolgoztad fel később?

19 éves korom óta hazudok nekik arról, hogy éppen mit csinálok. nekem is jól elbszták a kezdést, mert diplomás mindkettő, és ugye egyértelmiségi gyerek nem tanulhat semmi értelmeset, csak nyálas érettségi-tárgyakat, tehát volt két szr évem, ahol tényleg azt hittem, hogy csak az egyetemi nyáladzás, meg a szülőktől zsebpénzért könyörgés lesz az életem, de szerencsére lett egy olyan főnököm egy diákmunkán, aki megtanított mindent, amit különben egy iskolában tanulhattam volna a vendéglátásról, közben annyira érdekes lett a munka, hogy be se jártam végül az egyetemre, mert csak az időmet rabolta, amiben máskülönben tanulhattam, majd írt nekem egy ajánlólevelet, és továbbküldött az életembe. mostmár van szakmám tkp, biztos állásom, végzem mellette a kis iskolámat, amiből meglesz a vágyott szakma, lakok egy szobában egy albérletben, az apám meg ül otthon, és meséli boldog-boldogtalannak, hogy milyen nagyon diplomás is az ő elsőszülöttje.

azért nem váltotok, te se meg kilences se, mert jobb ott az utált munka állóvizében megöregedni, mint vállalni a kockázatokat, a kényelmetlenséget, azért, hogy élhesd az álmodat. de elismerem, a lustaságnak is megvan a maga bája, ha maradok egyetemen, akkor nem dolgoztam volna évekig 12 órákat heteken keresztül, hanem ülnék a kényelmes kis lakásomban, rohadnék az elit kis irodámban, és masszívan sok időm lenne utálni az életemet.

Veszítettem vele közel 10 évet, ha nem többet. Én is hagytam magam teledumálni, a saját elképzelésem helyett arra a szakra mentem, amit a szüleim találtak ki. Természetesen sosem végeztem el. Elmentem dolgozni mindenfélét, majd x év után belevágtam a saját projektembe. Ha minden igaz, hamarosan végzek a tanulmányaimmal, munka is van kilátásban, többféle is. Ma már a szüleim is belátják, hogy hülyék voltak, és hagyni kellett volna. Egyrészt persze örülök, hogy sínen vagyok, de megőrülök, ha belegondolok, hogy már rég felépíthettem volna az életemet, ehelyett közel 40 évesen leszek “pályakezdő”.

A kedves pökhendi, lenéző válaszolóknak:

Lehet itt arcoskodni, de lássuk be, a 18-20 éves fiatalok többsége sem gazdaságilag, sem érzelmileg nincs azon a szinten, hogy frontálisan menjen neki a szülei véleményének, hovatovább utasításainak.

Az utolsó válaszoló meglátásai különösen bájosak… Tehát dögöljön meg mindenki, feleség, gyerekek, lakáshitel, stb…, mert apuka önmegvalósít? A leírásod alapján te teljesen független voltál, így azért könnyű ugrálni, hogy más miért nem csinálta utánad/utánunk. Ráadásul a saját történetedből is beláthatnád, hogy masszívan szükséges a szerencse, hogy az ember (sikeresen) váltani tudjon. Te kaptál egy remek főnököt, aki egyengette az utadat, nekem pedig a vakvéletlen pottyantott az ölembe egy olyan pozíciót, ami révén egyáltalán el tudtam indulni a saját utamon.

Én most teljesen ledöbbentem. Ez most komoly hogy egy 65 éves ember ezen rágódik? Azt hittem egy 24 éves írta ki a kérdést.

Ha ez tényleg igaz akkor ön nagyon ráér a nyugdíjas évei alatt ha ezen kattog. Ez kb 40-45 éves történet, akkor volt aktualitása. Javaslom hogy lépjen túl rajta és keressen honbit vagy bármit amivel leköti magát. Nem hiszem hogy normális dolog lenne egy évtizedekkel ezelőtti dolgon rágódni. Hiszen volt 40 éve változtatni, sőt még mindig van idő rá.

18 vagyok

Kijártam a sulit, 34 vagyok.

De akkor is furcsa hogy ön még mindig ezzel foglalkozik és igen maradjunk a magázódásnál, mert megadtam a tiszteletet az írásommal.

Valami nem passzol ha ezen rágódik.

De lehet hogy ön nem járta ki még a sulit. El sem hiszem hogy nem egy tini kamuzik itt össze vissza. Ez a kérdés kamu.