Az anyám már csak a szeretőjével foglalkozik, hogy tegyem szóvá neki?
Nem barát, nem élettárs, hanem szerető. Még férjnél van, meg nem is akar elválni amúgy...
A nevelőapám megcsalta, karácsony után bukott le (véletlenül). Az anyám meg most megismerkedett valakivel 2 hónapja és azóta olyan, mint egy kamasz. A telefont le sem teszi, folyton üzengetnek egymásnak napközben, vagy telefonálnak. Ha a nevelőapám nincs itthon, idehívja a pasit kávézni, ebédelni. Meg jön érte kocsival folyton. Szóval nem is igyekszik leplezni annyira, hogy van valakije. Húsvétkor is elutaztam az apámmal, ma jöttem haza. Erre kérdezi most, hogy nem akarnék-e a nagyszüleimnél lenni a hétvégén, mert hogy holnap menne kirándulni a pasival és ott is aludnának, de a férjének meg azt mondaná, hogy velem ment és tartsam már én is ehhez magam... Elegem van már ebből, mert engem közben le sem .. kb., azt sem tudja, mi van velem, vagy a suliban mi történt. Mondtam, hogy hagyjon már a szeretőjével, oldja meg és most ő van megsértődve, hogy "ennyit sem segítek neki".
Meg az elején is mondta, hogy szeretne bemutatni neki, én pedig mondtam, hogy nem akarom megismerni, vagyis nem így. Váljanak el akkor, de ez kínos nekem nagyon. Szóval mondtam neki, hogy nem akarok találkozni vele, erre odajött értem az iskolámhoz a pasival, hogy menjünk el hárman ebédelni...
Nem a nevelőapámat akarom védeni, de ő legalább titokban csinálta. Meg nem sz.rt le mellette mindent és mindenkit, hanem ugyanúgy foglalkozott velem is, csináltunk programokat stb.
????
Hogy jön ide az én szerelmi életem? Akkor majd könnyebben veszem, hogy az anyám nem foglalkozik velem és csak akkor szól hozzám, ha éppen alibinek kellek?
Van barátom.
Ettől függetlenül még ugyanúgy szükségem van az anyámra is!
Teljesen más a kettő.
Szerintem próbálj meg őszintén beszélni anyukaddal erről. Próbáld meg higgadtan elmondani neki, hogy mit érzel ezekkel kapcsolatban, ahogy nekünk is itt leírtad, ez így tok korrekt.
Ilyenkor az lenne a normális ha elválnak, ezt jól erzed és itt te egyáltalán nem vagy hibas. Teljesen átérzem, hogy ez milyen szar, nekem is at kellett élnem hasonlót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!