Miért létezik a felnőtt gyereket is babusgató, kiszolgáló anya jelensége?

1, Azért ezt nem mondhatod, hogy nem ártanak vele. A gyereküknek igen is ártanak, csak még nem tudják akik ebben vannak, de idővel rájönnek.

Anyós páromra is próbált így rátelepedni, már együtt voltunk akkor, és ugyan nem sikerült neki, de rohadt gáz volt. Pl azt akarta, hogy ne vegyünk még saját házat, lakjunk ott náluk. Közben egyértelműen ők is nyomorogtak ott. 2 háló, nappali és 5 embert akart ott lakatni, akiknek 4 külön szoba kellene, mert ő nem hajlandó apóssal aludni. Ha néha 1 1 éjszakát ottaludtam is minden bajom volt, annyira nyomasztó volt az a környezet.

Másik ismerősnél meg az ment, hogy a srác a király na meg az anyja, minden más férfi szemét (anyuka párjai) meg a nők is szemetek (srác leendő párjai) így most ott ülnek együtt, a srác vágyna kapcsolatra, de már olyan szinten sérült lelkileg, hogy pszichiáterhez járt, meg jelenleg is pszichológushoz.

Ilyenkor sosem válaszolnak a véranyuk a nyílt kérdésre. Gondolom ilyenkor már nekik is ciki, talán valahol érzik, hogy ez védhetetlen.

Az én anyósom egyrészt szintén társpótléknak használta a fiát, a férje mellett magányos, mert az csak morog rá. (Költözésünk előtt: "Ne hagyj már itt ENGEM. Szomorú leszek. Szeretlek.") Másrészt tényleg még mindig kis szarosnak látja, aki nem tudja megcsinálni mindazt, ami más harmincas felnőtt férfiaknak mindennapos. Hogy hogy képes így tekinteni rá, nem tudom. El akarja kísérgetni helyekre, lebeszélni arról hogy messzire menjen autóval, és persze ha én pár napot távol vagyok, akkor szerinte ez a felnőtt családapa meghal éhen és kifogy a tiszta ruháiból. Úgy vigyáz rá mint egy hatévesre. "Vegyél fel sapkát." Ha komolyan rákérdezne a férjem, hogy most tényleg ennyire bénának és debilnek tartja-e, nem tudom mit mondana.

De ez ugye megint nem elsőkézből kapott információ, csak valami, amit én szűrök le egy érintett anyuka viselkedéséből és mondataiból.

A nőkben, különösen az anyákban ősidők óta fut egy alapprogram, a gondoskodás (manapság ezt sokan elnyomják magukban).

Az anyák gondoskodó hajlama, az aggódás nem múlik el azzal, amikor a gyermekük felnő és vannak páran, akik ha nem is tudatosan, de azért nem tudják, nem akarják elengedni a felnőtt gyerekük kezét, nem hagyják őt önállósodni, mert ezzel megszűnne az a feladat, az az érzés, amiben ők évtizedek óta élnek, kiteljesednek, komfortosan érzik magukat.

A leválási folyamat nem csak a fiataloknak nehéz, a szülők is megszenvedik, még ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A szülőknek a leválási folyamatot tudatosan kell erőltetni még akkor is,ha ez nekik is fájó és ez igen sokszor nagyon nehéz.

Néhány anya ha nem is tudatosan, de nem akarja átérezni a leválással járó fájdalmat, míg mások nem merik elengedni a felnőtt gyerekük kezét, mert nem tartják eléggé alkalmasnak az önállóságra, persze azt sosem ismernék be, hogy pont ezzel teremtik meg azt a helyzetet, ami megnehezíti, meggátolja a leválást. Minél tovább tart ez a huzavona, a fiatal annál nehezebben szakad el.

Sajnos közre játszik manapság az is, hogy egyre nehezebb megteremteni egy pályakezdő fiatalnak a teljes leválást, közösen lakva viszont felnőtté válni sokkal nehezebb.

Egy jó ismerös azért ilyen, mert a 8. terhességéböl született meg a fia, az elözöeket vagy elvetélte, vagy koraszülöttek lettek és pár hetesen meghaltak. A fia is koraszülött volt, de ö életben maradt, csak nagyon sok exta odafigyelést igényelt. Ezért valahogy érthetö, hogy rettentöen féltette a gyereket, ezért egyszerüen nem tudta felfogni, amikor felnött lett, hogy már képes önálló életre testileg is meg lelkileg is.

Nagyon nehezen tudta elfogadni, amikor a fia megnösült és megtanult önállóan boldogulni.