Akiknek rossz gyerekkoruk volt, felnőttként hogyan tudtatok megerősödni? Mibe kapaszkodtatok?

Bizonyos szempontból a mai napig gyenge vagyok, viszont a környezetváltozás maga sokat erősített rajtam.

Munkában megtaláltam eleinte a céljaim, pozitív támogatást kaptam munkatársaktól, elismerést. Megtaláltam a hobbim amin keresztül sok hozzám hasonló gondolkodású embert. Egyszerűen csak átalakultam, megváltoztam a környezet hatására.

Őőő...ne is haragudj, de akinek xar gyerekkora van, az pont hogy attól lesz erős. Persze nyilván mindenhol vannak sírós picsogósak, meg mamahotelesek.

Nekem soha senki segítsége nem kellett ahhoz, hogy megtegyek valamit, mindig magam voltam és magam tettem minden fűszálat keresztbe azért, hogy elérjem a céljaimat. Nyilván nem volt támogató hátterem, de na és?

Szerető családom lett, jó karrierem és teljes értékű embernek érzem magamat. Ehhez nem kell szülő, ehhez csak te kellesz.

Sőt, a legtöbb xar gyerekkorú ismerősöm igen szép családot alakított és boldog, szülő ide vagy oda.

Szóval nem értem ezt, hogy "hogy tudtatok megerősödni". Nos, én mindig is az voltam, mert egyedül voltam.

Ha neked ilyen lelki problémát okoz ez, akkor menj pszichológushoz, mert más nem fog segíteni.

Igazából gyerekként folyton azt kaptam, hogy soha semmire nem viszem, senki nem lesz belőle, nem fogok megélni, egy szar vagyok.

Aztán szépen folyamatosan kialakult az életem, és rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok szar. Sokat fejlődött az önismeretem, tudom miben vagyok gyenge, miben vagyok erős, kiemelkedő.

Plusz szépen haladt eddig az életem előre, munka, megtakarítás, autó, most már saját kis lakás. Anyagilag is stabil vagyok, emberileg, érzelmileg is.

Illetve mivel sok embert megismertem, látom, hogy alapvetően mindenki egyforma. Mindenkinek megvannak a gondjai az életben, ezek természetes velejárói a létezésünknek.

Ráadásul régen mindenképp többre akartam vinni, sikeres szerettem volna lenni, mindenben tökéletes. Nyilván ezzel vágyálmokat kerget az ember, hogy bebizonyítsa, ő nem szar.

Mára már nincs bennem ilyesmi, akarok fejlődni, szinteket lépni, de mivel már nem érzem magam "szarnak" így nem is kergetek kényszeresen elérhetetlen célokat.

Sokkal inkább elfogadom, hogy "csak" egy tök átlagos ember vagyok, amolyan unalmas középértéke a társadalomnak.