Költözni, hogy közelebb legyünk vagy maradni a pénz miatt?
2.5-3 órányira lakom otthonról.
Jól keresünk erre, ha hazamennénk, akkor ketten együtt kapnánk egy kicsivel többet, mint most a barátom fizetése. Az albérlet kb ugyanannyi, mint itt. Tehát anyagilag nem éri meg.
Viszont közelebb lennénk anyámhoz. Van egy gyerekünk és többször szeretné látni, úgy bármikor át tudna jönni, így meg nem. Költözni csak azért, hogy neki jobb legyen? Mert mi lesz, ha a gyerek elkezdi az bölcsődét, óvodát, mindig beteg lesz, hogy oldom meg a beszoktatást, mi lesz, ha kirúgnak, mert sokat beteg a gyerek, éhen fogunk halni stb. Igazából megy a lelki zsarolás. De ő nem mehet vele táppénzre, és nagyon nagyon keveset is keres, úgyhogy nem értem a mi lesz, ha beteg lesz részét. És kétlem, hogy ő beszoktathatja a bölcsibe. Meg anyám nem ott lakik, ahová mennénk, onnan még 30km-re, és minden nap nem utazgatna. Azt mondta, amíg beteg a gyerek, addig ott lenne nála, de hát az nem jó egy beteg gyereknek.
Erre sokkal több a lehetőség, nekem most nem, a gyerek miatt, de a barátomnak biztosan. Ha ő felmond vagy esetleg kirúgnák, akkor tudom azt, hogy 3 nap múlva már új helyen dolgozik. Szeretem, hogy közel van Budapest, ha minden kötél szakad, akkor oda is lehet menni dolgozni.
Maradni vagy menni? Mindkettő jó lenne, mert itt egyáltalán nincs segítség, nincs kire bízni a gyereket, ha úgy van, de a pénz és a munka miatt jobban megérné maradni. Egyelőre azt mondtam, hogy nem megyünk és rosszul érzem magam, mert anyám majdnem sírt.
#19
Hozzon áldozatot a mama, és tegye fel a seggét a buszra.
Pasiként nem szeretnék az anyós közelében élni (gondolom ezzel nőként Te is így vagy), így nem költöznék. A 21. században online szinte minden nap láthatja az unokát édesanyád. Ha mégis szeretne személyes találkozót akkor azt meg lehet oldani havonta egy látogatással és ott alvással.
A jövőben gondolom Te is elkezdesz majd dolgozni és a gyereked bölcsibe, oviba majd iskolába jár majd. Véleményem szerint ne három ember alkalmazkodjon egy kedvéért.
21!
Oké, de mi van akkor ha a mama sem teszi ezt?
Akkor mindenki megmakacsolja magát és a gyereknek nem lesz mamája?
Láttam én már kisgyereket azért sírni mert nincsenek nagyszülei, a sajátommal tuti nem tenném ezt...
A tesóm először Németországba költözött, ott házasodott, ott lett gyerekük. Amíg kicsi volt, sokat jártak hozzánk Magyarországra. Aztán elkötlöztek Svájcba, a gyerkőc is nagyobb lett, ott nagyon szigorúan veszik a hiányzást.
Nagyon szeretjük őket, a tesómmal is szoros a kapcsolatom, az unokahúgomat meg mindennél jobban szeretem.
Nehéz volt átszokni arról, hogy eleinte hónapokig itt voltak 3x egy évben, aztán csak hetekre jöttek, végül karácsony és nyár. Most meg már csak nyáron jönnek. De basszus. Az ő életük. Ha fontosak nekem, megyek és látogatom őket, nem egyszer fordult elő, hogy betegek lettek és anyánk ment segíteni. Kocsiba pattant és ment. Volt hogy hetekig ott volt, ha kérték. Én is mentem már így.
Nehéz volt elfogadni, hiszen hiányoznak. De az ő életük, és nem kérném azt tőlük, hogy költözzenek közelebb miattunk. Igen, van hogy nincs segítségük, de eköré építik az életüket, ami hol a nővérem, hol a férje lemondásával jár.
Ne visszafelé lépegess a saját életedben, pároddal közös életedben, a saját kis családod életében mások kedvéért. Éljétek, és majd a maga módján megoldódnak a dolgok, olyan még nem volt, hogy sehogyse volt.
akkor ketten együtt kapnánk egy kicsivel többet, mint most a barátom fizetése. - ez baromi nagy red flag lenne úgy, hogy gyerekem is van, és a barátod helyében minden erőmmel tiltakoznék a költözés ellen.
Kettő, anyukád manipulál téged, amit te hagysz (ez BAJ), és ha a közelébe költöztök, még durvább lesz ez az érzelmi zsarolás.
Van egy gyerekünk és többször szeretné látni, úgy bármikor át tudna jönni, így meg nem. - miért, nincsen tán lába? Sohasem értettem ezt a mentalitást, hogy mindig! a(z esetleg babával, kisgyerekkel lévő) gyerek utazzon 2-3 órákat, mert anyuka-apuka lusták felülni a vonatra pl.
Igazából SEMMI nem szól a költözés mellett, csak félsz megmondani anyádnak a magadét, és hagynád, hogy zsarolgasson.
Felnőtt ember vagy, ne érdekeljen, hogy mondvacsinált hlyeségeken problémázik.
23-as, látogatják a nagyszülőt!, csak éppen ez visszafelé már nem akar működni.
Egyébként meg, ha anyám ilyen manipulatív lenne, nem járnék hozzá, a gyerek meg max. megszokná, hogy sohasem kell egy zsarnoknak ugrálni meg alárendelnie magát - ha rokon, ha nem.
28!
"mi kb 2 havonta megyünk, mert nem szeretek cipekedni, máshol altatni stb."
Hát én ha gyerek lennék és 2 havonta látnám a mamámat akkor inkább gondolnám őt egy random néninek, mint a mamámnak....
Megértem hogy mindenkinek mások az igényei, csak tényleg olyan szomorú ezt látni. Teljesen egyértelmű, hogy a mamának kellene változtatnia, de mi van akkor ha ő nem fog. Akkor mindenki belenyugszik abba hogy a mama gonosz, és nem mennek majd hozzá? Én nem tudnék ebbe ilyen könnyen belenyugodni, azért is vinném a gyereket gyakrabban, hogy töltsenek együtt minőségi időt. Sajnos nekem már nem élnek a nagyszüleim, de rengeteg jó pillanatom van velük amikre a mai napig jó szívvel emlékezem vissza. Csodás látni hogy most az én anyukám bánik hasonlóan a lányommal
Ez a mama a rövid leírás alapján kényelmetlennek érzi az utazást, és nem tesz azért, hogy a kapcsolata az unokákkal szorosabb legyen. Az nem számít törekvésnek, hogy a lányának picsog, hogy mennyire hiányoznak neki.
Amikor én kaptam hasonló kifogást (hosszú az út oda, gyertek ti az 1 évessel), akkor mondtam, hogy jöjjön és aludjon itt pár napot, kipihenheti magát. Főzök, ágyazok, csak babázni kell. Az sem volt jó. Később a videó hívással próbálkoztunk. A gyerek nem is akart beszélni vele. Ajándékba olyan játékokat kapott, ami 1-2 évvel kisebbeknek való. Kb 4 éves volt a lányom, akkorra elengedtem már a küszködést, a törekvésnek két oldalúnak kell lennie. Aztán el tudott jönni az unokához, akinek sokadik látogatásra volt kedve együtt játszani vele és még sok alkalom és ismerkedés kellett, hogy hozzájuk is menjen a gyerek magától. Tudtunk élni nélküle, de végre olyan nagykönyvben leírt nagymama lett és ez már kincs mindkettejüknek. A mama munkája nélkül viszont esélytelen lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!