Miért érzi anyám feljogosítva magát, hogy beleszóljon az életembe?
Figyelt kérdés
Felnőtt ember vagyok, nekem is van már egy gyerekem. Külön élünk, még csak nem is egy városban. A férjem olyan, amilyen, sosem állt mellettem igazán. Egy éve hagytam el, mert nem bírtam tovább. Azóta a fiammal élünk együtt. 4 hónapja megismertem valakit egy tarskeresőn. Kedves, aranyos, a kedvem keresi mindenben. Most egy műtét előtt állok. Ő elkísért orvoshoz, mert úgy gondolta, hogy ez így helyes. A férjem még akkor sem kísért el, mikor a közös gyerekkel voltam terhes, akkor sem, mikor másik műtét után vissza kellett j menni kontrollra. Nekem jól esett ez, hogy elkísért és természetesen be fog vinni a kórházba, s majd értem is jön és haza hoz. Erre anyám benyögi, jól egymásba gabalyodtatok, pedig tarskeresőn ismerkedtetek meg, meg hát messze is lakik. Van köztünk 40 km. Leállítottam anyámat, meg nem is igazán mondok a páromról semmit, mert mindenbe beleköt. A munkájába, a lakhelyébe. De hogy ez is baj, hogy elkísér, ezt már nem is értem. De valószínű az a baja, hogy ő kitalálta, hogy majd apám elvisz, aki nem vezet jól, akit ezerszer össze törnek Pesten és aki sötétben nem tud vezetni. És este lenne, mire haza érnének.2022. febr. 26. 14:34
11/13 anonim válasza:
Mondd meg neki hogy ez kicsit sok így tőle.
12/13 anonim válasza:
Erre anyám benyögi, jól egymásba gabalyodtatok, pedig tarskeresőn ismerkedtetek meg, meg hát messze is lakik. - köszi anyu, de ez csakis rám tartozik. Szia.
13/13 anonim válasza:
Csapd rá az ajtót tiszta erődből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!