Mit gondolsz, szülőként mennyire tudod felülírni a szülői mintákat?

Hallottam olyat hogy nem lehet felülírni a szülői mintát, mert vagy éppen azt csinálod, vagy kínosan ügyelsz, hogy ne azt csináld, de az utóbbi esetben is a szülői minta mentén haladsz.

Itt van az én esetem: Sajnos én is elkövettem olyat a lányommal szemben amit velem a szüleim és ez csak később tudatosodott. Nagyon nehéz megbocsátani magamnak

Azt látom, hogy egyre kevésbé tudom felülírni és egyre inkább a szülői minta alakul ki nálam.

Apám örök gyerek alkoholista munkakerülő volt.

30-as éveinél ment el nála nagyon a történet.

Én megfogadtam, hogy más leszek. Sokáig antiszociális, visszahúzódó voltam, nem ittam, nem buliztam, szorgalmas voltam.

Mostanában azt vettem észre, hogy olyan lettem mint apám, mindig mindenkivel le tudok állni dumálni a semmiről is. És néha már a belső hang szól, hogy most már fogjam be.

Vagy például olyan 2 éve elkezdtem inni. Szar dolgok voltak az életemben, stressz, munka, rossz lakótársak. És elkezdtem sörözgetni, ezzel jutalmaztam magam ha örömöm volt, ezzel vigasztaltam, ha bánatom. Nyáron jól is esett, 2-3 sör, beütött és vidám voltam.

Aztán most már azt vettem észre, hogy hatása nem nagyon van, ellenben szinte kívánom és világ természetességével iszom a söröket. Baráti társasággal nyaraltuk, indulásnál egy sör, oda értem egy sör, este még egy sör.

Plusz azt vettem észre, ha nem iszom akkor stresszes, agresszív, lehangolt vagyok.

Amúgy is erős hajlamom van a depresszióra. Ez szintén szülői örökség, mert szüleim is ilyenek voltak. Látszólag pont azokban a helyzetekben borulnak meg, amikor alapvetően minden rendben kellene legyen.

Azt érzem, hogy telik az idő, egyre kisebb a motivációm, és kezdek pont ugyanaz a céltalan felnőtt lenni mint a szüleim.

A gyerekmentességem együk fő oka, hogy nem vagyok benne biztos, hogy felül tudnám írni. Ésszel nyilván akarom/akarnám, de nehéz valamit gyökeresen kitépni ami a világon alapjait adta hosszú éveken át. És igen, sajnos gyökeresen kellene kitépni.

Minden tiszteletem annak, aki meg tudja csinálni

Egy gondolattal szeretném kiegészíteni, árnyalni az elhangzottakat. Szerintem fontos azt kiemelni, bármennyire is triviális, hogy nyilvánvalóan csak azon szülői mintákat tudjuk kontrollálni, amelyeknek tudatában vagyunk. Ebből szerintem két dolog következik.

Az egyik, hogy egyáltalán tudatában vagyunk-e bármilyen, néhány, vagy az összes olyan tulajdonságunknak, viselkedésünkben tapasztalható "anomáliának", amik úgymond szülői minták alapján alakultak ki bennünk? A probléma talán ott kezdődik, hogy a szülők nagy százaléka egyáltalán nincs is tisztában ezzel a kérdéskörrel, és így információhiányból adódóan lehetőségük sincs odafigyelni erre. Vagy ha a gyakorlatban tesznek is valamit ez ellen, azt nem tudatosan, hanem a saját megmagyarázhatatlan érzelmeikkel sodródva teszik. Tehát nem merül fel kérdésként, hogy szükség esetén milyen jól tudják a szülői mintákat felülírni, mert el se jutnak odáig, hogy ezzel lehetne foglalkozni.

A másik viszont, ez előzőre rácsatlakozva, hogy az a szülő, aki egyáltalán foglalkozik az önismerettel és próbálja tudatos kontroll alatt tartani a saját elméjét, vagy legalábbis megérteni, hogy abban miért zajlanak úgy a dolgok, ahogy, az már pusztán ebből a tényből adódóan is jobb szülő, mint az, aki nem is tud erről vagy csak simán nem érdekli. Az, hogy valaki adott esetben törekszik arra, hogy megértse hogy a saját keresztjét milyen százalékban köszönheti a szülei végett rögzült mintáknak, és igyekszik ugyanazon hibákat a saját gyereke esetében nem elkövetni, szerintem már önmagában fél siker.

Engem nagyon korlátoztak, fogtak a szüleim mindenben, nem engedtek sose kibontakozni semmiben.

Ha én egyszer anya leszek, már most tudom hogy nagyon engedékeny leszek a gyerekemmel.

ma 19:56

Nem szabad túlzásokba sem esni. Jóból is megárt a sok.