A családom felelősek a helyzetemért?

Persze, a családod felelős mindenért. Az a legegyszerubb, mindenért őket hibáztatni.

Nem kell se apád, se anyad ahhoz, hogy pszichológushoz m3nj.

A problémáid egy része "csak" tiniprobléma, ezek félig-meddgi természetesek.

A mamád véleményével ne törödj, ö a tipikus begyepesedett ember, aki szerint minden csakúgy jó, ahogy ö megszokta. A stílusod lehet, hogy tényleg nem optimális, de csak akkor fogod megtalálni azt, ami hozzád illik, ha eleget kisérleteztél, addig meg ne foglalkozz azzal, ki mit szól ehhez.

Viszont az étkezési zavar, szorongás, depressziós érzések miatt tényleg jó lenne pszichológushoz menni. A házirvos is tud neveket mondani, esetleg az iskolapszihcológus is jó ötlet lehet, és ahhoz, hogy valaki segítsen, nem kell a szülök beleegyezése.

De ne ess abba a hibába, amibe sokan, hogy a "szülök" felelösek az életéért, ez nem igaz. A mostani gondok eredete lehet az, de a te életedet te alakítod, a rosszabb kiindulási helyzetet le lehet küzdeni, ha nem akadsz el az önsajnálatnál meg mások hibáztatásánál. Lassan felnött leszel, a saját életedet vedd a saját kezedbe - és ebben egy pszichológus tud segíteni, de lépni, tenni neked kell.

Minden jót kivánok, remélem, sikerül valahonnan megfelelö segítséget kapni.

Jobban szereti a barátját?

Ő az anyád, nem a tulajdonod, örülnöd kéne neki h boldog, borzasztóan egoista és gyerekes vagy, ahogy tesód is mondja itt is sajnáltatod magad. Talán el kéne gondolkozni ha ő ilyennek lát, aki a legjobban ismer és nem akar rosszat, akkor abban van igazság, amit igazoltál is a kérdéseddel. Szedd össze magad és ne féltékenykedj anyád pasijára, törődj a saját életeddel, mert látszik h ráférne.

Ennyi idősen nekem is hasonló problémáim voltak, sose mutasd hogy "bajod van" vagy szomorú vagy mert rádszállnak. Engem kényszerítettek hogy járjak, anyám azt mondta intézedbe rak mert nem vagyok normális, 7 pszichológust megjártam, volt köztük mittudom én milyen terapeuta is, egyszer vidéken is voltam terápián. Mindig sírva mentem, sírva jöttem el, volt ahol ordibáltak velem, hogy pszichiátriára bezárnak, begyógyszereznek, és ne ellenkezzek mert megbánom és elintézi hogy évekig mindenben korlátozni fognak, egy szabad percem nem lesz.

De persze suliba is piszkáltak a fekete ruháim meg amiatt hogy nem voltam olyan vicces, hangos jófej mint ők.

Úgyhogy ha normális nyugodt életet akarsz, valahogy tanulj meg elvegyülni, amit én csinálok: úgy öltözöm ahogy ők, színes ruhák, sportolok, igényes vagyok a hajamra, rendszeres fodrász stb, próbálok az ő témáikba otthon lenni pl idióta sorozatok stb. Ha egyedül vagy lehetsz önmagad, de család, osztálytársak, tanárok előtt sose beszélj ilyenekről, tegyél úgy mintha minden ok lenne, mert én elhibáztam ugyanitt, és beköptek az iskolapszichológusnál, meg feljelentettek a gyámhatóságon, és utána nem szanadulsz, te leszel a bolond.

Viszont ha felszínesen jól vagy, lesz időd rendbe tenni magad. Igazából csak magadra számíthatsz, ha nincs egy közeli barátod aki segítene. De a szüleidhez vagy más "felnőttekhez" ne fordulj mert megszívod.

Ne hasonlítgasd, hogy ki kicsodát szeret "jobban".

Nyilván egy felnőtt párkapcsolatban lévő szeretet - szerelem össze sem hasonlítható a felnőtt-gyermek szeretetével... Ezt nem szabad méricskélni. Mert nem ugyanaz, almát hasonlítasz körtével. És ugye nincs mértékegysége, mi alapján hasonlítanád...???