Milyen érzés olyan szülõvel lenni, aki jó szülõ, de valami (élet, munkanélküliség, halál, szegénység, özvegység), megtörte, és már rossz vele lenni?

Borzalmas. Mintha kaptam volna a nyakamba egy gyereket, és így is van dolgom bőven. 86 éves, anyám meghalt, egy pohár vizet is be kell neki vinni. Cselédnek érzem magam a saját lakásomban.

#1: És ez most hogy jön ide?

Válaszoltam a kérdésre hogy milyen egy ilyen szülővel élni, szar. Tessék.

Édesanyám fiatalon lett özvegy, egy hónapja munkanélkülivé vált és sorolhatnám. Vannak jobb és rosszabb napjai, alapvetően nagyon erős ember de sajnos manapság minden nap sír, fél a jövőtől. Nem mondanám, hogy rossz vele élni, talán úgy fogalmaznám, hogy kellemetlen őt így látni. Nehéz végig nézni azt, ahogy lelkileg teljesen tönkre megy. Igyekszem támogatni ahogy csak tudom, hisz minden jó szülő megérdemli ezt. Ez alap.

A ferjem anyja ilyen. Nagyon jó anya volt, de rossz gyerekkora volt, és képtelen elfogadni, hogy a gyerekei felnőttek. Csak a keserűség és a vád ömlik belőle. Nagyon nehéz.

Anyám némileg ilyen. Volt egy borzasztó házassága, az idegrendszere totálisan kikészülve, válás után szinte rögtön lecsapott apámra (aki elég önállótlan, némileg papucs jellem), és bár engem tudatosan úgy is tervezett, mint pasifogót, meg nem mondhatom, hogy nem szeretett volna, de azért sok embert próbáló időszak volt... Az a típus, aki hol kirándulni visz, megvesz mindent kérés nélkül, bratyizik veled, majd később megver minden sz.rért és úgy beszél, mint kocsis a lovával. Azóta is vallom, hogy senkinek nem lenne szabad ennyire kikészült idegrendszerre szülnie, pláne nem pasifogónak (apummal azóta is együtt vannak, apám imádja, bár elismeri ő is ezeket a dolgokat), és anyámnak is megmondtam ezt az egészet. Egész fiatalon olyan gyerek voltam, aki napokat megvolt az anyja nélkül, nem sírtam utána, nem kerestem, nem néztem fel rá, mint más gyerekek, nem volt a szava szent számomra, stb. Zsigerileg éreztem, hogy valami nem kóser vele, pedig szerettem. Szomorú, mert ő tényleg nem rossz ember alapból, és talán minden másként alakul, ha időben szakemberhez fordul.

#1: Nem önellátásra képtelen emberekre vonatkozott a kérdése, hanem olyanokra, akik idővel megkeseredettek. Nehéz értelmezni?

Anyám ilyen ember. Borzasztó sajnos és nagyon nehéz vele. Az idegrendszerének teljesen annyi, szakemberhez sosem fordult. A család is úgy látja hogy egyre rosszabb, és mostmár más mentális betegségek is jelen vannak nála amiket szintén nem hajlandó kezelni, csak megy a feje után. Szorongás, depresszió, paranoia... komolyan félek mi lesz vele öregkorában.

7-es te idétlen, az apám is idővel megkeseredett, leépült a 23 év alatt.

Meg kell probálni amennyire lehet segiteni a helyzeten.